Ezúttal már tényleg Mihályvári-Farkas Viktóriának szólt a magyar himnusz.

Szombat este két úszónkért, Mihályvári-Farkas Viktóriáért és Verrasztó Dávidért szurkolhattunk a római Európa-bajnokságon. Először Verrasztó Dávid szerepelt a 200 méter mellúszás elődöntőjében. Európa-bajnok klasszisunk 2:12.64-es időt úszott ebben a számban, amely egyáltalán nem számít a fő versenyszámának, így nem jutott be a fináléba, összesítésben a 12. helyen végzett. Mihályvári-Farkas Viktória a 400 méteres vegyes döntőjébe a legjobb idővel került. A fináléban aztán 100 méter után az ötödik helyen fordult, majd a féltáv végére már a második volt a Fradi úszója. Mellen robbantott és a délelőtti teljesítményét megismételve átvette a vezetést. Gyorson már egy testhossz volt az előnye és ezt megőrizte, így pályafutása legnagyobb sikerét aratva Európa-bajnok lett!

Mihályvári-Farkas Viktória

A világbajnokság után úgy álltam neki a felkészülésnek, hogy bizonyítani szeretnék. Elsősorban saját magamnak, aztán meg persze mindenki másnak. Bizonyítani akartam azt, hogy bár a világbajnokság nem sikerült, képes vagyok jó eredményre. Ott, a Duna Arénában tényleg sírtam, ezek viszont örömkönnyek a szememben, boldog vagyok, hogy képes voltam megcsinálni. A délelőtt az enyém volt a legjobb idő és tudtam, hogy van még bennem, mert a végén kiengedtem, egyből eljátszottam a gondolattal, hogy nyerhetek is. Sőt, úgy álltam oda a döntőre, hogy nyerni akarok! Hittem benne, hogy képes vagyok megcsinálni, és megcsináltam. Nem tudok mit mondani, egyszerűen kiugranék a bőrömből és táncolnék, de nincs erőm táncolni. Ebben az úszásban minden benne volt. Tavaly, a budapesti Eb-n azt nyilatkoztam, hogy kicsit magaménak éreztem a Himnuszt, bár akkor Hosszú Katinka nyert, az én nyakamban az ezüstérem lógott. De most már elmondhatom magamról, hogy ezúttal nekem szólt a magyar himnusz! Elképesztően boldog vagyok, ám azt elárulom, hogy még életemben nem izgultam annyira, mint a dobogón. Nagy boldogsággal a szívemben fekszem le, de vasárnap reggel jövök vissza, hiszen vár rám az ezerötszáz gyors.

Kutasi Gergely

Viki ilyen. Nagyon el tud keseredni, ha nem úgy úszik, ahogyan eltervezte, ha elmarad a kitűzött időtől, ám ettől nem dől össze benne a világ, ahogy júniusban sem dőlt össze. Egy héttel a világbajnokság után már nem is emlékezett a történtekre, csak az járt a fejében és csak arról beszélgettünk, hogyan tudunk jól felkészülni erre az Európa-bajnokságra. Ez egy nagy visszaigazolása annak a munkának, amit az elmúlt időszakban beletettünk a felkészülésbe. Reggel még mindketten izgultunk, de ahogy tudatosult bennünk a délelőtti előfutam után, hogy ebben még több is van, lélekben megnyugodtunk. A délutánt ilyenkor szisztematikusan építjük fel. Evés, alvás, pihenés, ráhangolódás a versenyre. Teljes extázisban éltem meg a medence széléről a döntőt, tudtam, ha 200 méternél egy vonalban van a többiekkel, akkor nyerni fog. Ebben az évben számos hullámvölgyünk volt, sok jó és sok nehéz pillanatunk, de most nagyon boldogok vagyunk. A vasárnap nem lesz egyszerű, mert 11 órakor már következik az 1500 méteres gyorsúszás, igyekszünk ott is mindent megtenni, bár tudjuk, hogy nem lesz egyszerű. Innentől kezdve már minden örömúszás, felszabadultak lehetünk és amiért jöttünk, az álmunkért, azt megvalósítottuk.

Nyíri Zoltán

Nagyon büszke vagyok Vikire, mert most megmutatta mindazt, ami a fradisták jelmondata: Küzdeni mindig, feladni soha! Alig pár hónapja a budapesti világbajnokságon ezt a számot elizgulta, nagyon maga alatt volt, most pedig elképesztő erőről tett tanúbizonyságot. Már délelőtt, az előfutamok során is nagyon jól úszott, majd este legyőzte egész Európát. Viki 12 éves kora óta úszik a Fradiban és most megmutatta, hogy ilyen fiatalon milyen csoda erő rejlik benne, hogy a mélypontokról hogyan képes visszakapaszkodni. Igazi példaképe lesz a fiataloknak és minden fradistának és ezzel a sikerével most azt üzente, hogy bármikor lehet egy rossz napod, egy rossz versenyed, ha sokat dolgozol, alázatos vagy és élsz a sport adta újabb lehetőséggel, akkor bármit elérhetsz.

Fradi.hu, NSO