A Slovan is megtartotta a visszavágó előtti sajtótájékoztatóját.

Myenty Abena

Nem foglalkozom az ellenféllel, készülünk a saját taktikánkkal, csapatmunkával jó teljesítményt kell nyújtanunk. Úgy tudjuk, hogy tele lesz a stadion, erre is számítunk, ezért játsszuk ezt a játékot. Készen állunk a mérkőzésre. Nem félünk, koncentráltak vagyunk.

Vladimír Weiss

Jó állapotban van a csapat, de kisebb problémák azért vannak, úgy állunk majd fel, mint Budapesten. Ha már most tudnám, hogy mi dönti el a holnapi meccset, akkor a világ legjobb edzője lennék, de nem vagyok az. Idegenben nyertünk, azóta készülünk a visszavágóra, nem csak védekezni fogunk, veszélyesek szeretnénk lenni és gólt akarunk szerezni. Tudjuk, hogy a Ferencvárosban sok erős játékos van. Két-három variációval készültünk, tudjuk azt is, hogy ők milyen felállásokban játszottak eddig. Tudjuk, hogy nagy csapat, de nincs bennünk félsz. Tiszteljük őket, de ugyanazzal a labdával játszunk és a jobb fog nyerni egy jó és nehéz mérkőzésen. Sztanyiszlavot jól ismerem, jó volt matematikából és jó pszichológus, jó taktikus is, tudjuk, mi volt az első meccs eredménye, így egyetértek a véleményével, hogy jobb helyzetben vagyunk, de holnap este látjuk majd meg, mi lesz a párharc végeredménye.