Legendánk is ott lesz a szlovákok elleni BL-selejtezőn.

Harminc éve Ön volt a zöld-fehérek edzője, amikor Pozsonyban kommandósok agyba-főbe verték a magyar szurkolókat a lelátón. Eszébe jut még?
Borzalmas volt. Bárcsak sosem éltem volna át. Aki ott volt a véres pozsonyi mérkőzésen, az nem felejti el, vele marad, ami ott történt. Mi a pálya mellett nem igazán láttuk a dolgokat, csak azt vettük észre, hogy a lelátón rendőrök vannak és menekül a nép, aztán sokan jajgatnak. Úgy emlékszem, Lipcsei Peti jött ki a kispadhoz, megkérdezte, levonuljanak-e. Szó sem lehetett róla, az nemzetközi kupameccs volt, ha félbeszakad miattunk, annak súlyos következményei lettek volna a Ferencvárosra nézve. Mondtam Petinek, bármilyen nehéz, végig kell játszanunk. Aztán a találkozó után már tisztábban láttunk, mi történt.

Sajnos, a pályán nem tudtak visszavágni, akkor kiesett a Fradi. Most kiverhetjük a szlovákokat?
Kötelező továbbjutnunk! A mai Ferencváros erősebb, mint a Slovan, és ezt be is bizonyítják majd a fiúk. Örülnék, ha már az első meccsen, hazai pályán eldöntenénk a párharcot.

Kimegy a meccsekre?
A hazaira biztosan, a kintire még nem tudom.

Lesz balhé?
Szerintem nem. Vagyunk annyira kulturáltak, hogy átlássuk, ez a párharc nem szólhat az erőszakról. Persze, megy majd a szitkozódás, lesz fütyülés, de nem több. Abban is biztos vagyok, hogy Pozsonyban sem ismétlődik meg a rendőrattak.

Lipcsei Péter

Nagyon fájdalmas emlék, és nem csak a négy egyes vereség miatt. Borzasztó volt látni, ahogy a kerítés mögött verik a magyar szurkolókat. Éppen a múlt pénteken, a Fradi-mesekönyv bemutatója kapcsán megrendezett sajtótájékoztatón találkoztam Nyilasi Tiborral, a közelgő meccs kapcsán megkérdeztem, emlékszik-e rá, hogy Pozsonyban odaszóltam a kispadhoz, hogy vonuljunk le a pályáról. Egyszer csak megjelentek a szektorban a csuklyás kommandósok, akik gumibottal és viperával végigvertek mindenkit, a pályán mindannyian éreztük, hogy képtelenek vagyunk a játékra összpontosítani. Nehéz volt feldolgozni a történteket, a lefújás után ugyanis egyik telefonhívás követte a másikat, kerestek a barátok, a szurkolók. Elmondták, hogy a helyiek akciója a meccs után sem ért véget, az összes busz ablakát betörték, üvegszilánk borította az utcákat, a lefújást követően is csak az aggasztó híreket hallottuk.

Telek András

Rossz volt látni, ami a nézőtéren történt, de az összképhez hozzátartozik, hogy azt a meccset nagyon elrontottuk. Sokkal jobban tudtunk futballozni annál, amit Pozsonyban mutattunk. Láttuk, mi történik a lelátón, de igyekeztünk függetleníteni magunkat az eseményektől. A visszavágón aztán megpróbáltuk ledolgozni a hátrányt, de a két mérkőzés alapján a jobb teljesítményt nyújtó együttes jutott tovább. Nem a nézőtéren történtek miatt lépett tovább a Slovan, de bízom benne, hogy a mai csapat a pályán visszavág az akkori kiesésünkért.

Bővebben: Blikk, NSO