Farkasházy Tivadar is felidézte emlékeit a ’92-es pozsonyi BL-selejtezőről.

Az 1992. szeptember 16-án, 4-1-re elbukott 1. fordulós meccsen ott volt a többezer Fradi-drukker között a humorista, újságíró Farkasházy Tivadar is, fiával, Benedekkel, neki köszönheti, hogy épségben hazatértek, miután a 60. percben, a harmadik Slovan-gólt követően a magyar szurkolókra támadtak.

Épphogy megúsztam, hogy megverjenek, az akkor 18 éves fiamnak köszönhetően – emlékezett vissza lapunk érdeklődésére Farkasházy. – Ő kérlelt, hogy most már ideje lenne menekülni. Újságíró nehezen távozik egy ilyen esemény helyszínéről, szinte az utolsó pillanatig kivártam. Nem abban a szektorban ültünk, ahol elkezdték verni az embereket, végignéztem, mi történt. Aztán mikor ránk került volna a sor, mert egyre több rendőr jött felénk, beláttam, hogy jobb minél előbb eltűnni. Vissza a buszhoz, amelynek betörték az ablakát, de úgy gondoltuk, ott még így is nagyobb biztonságban vagyunk.

Fontos hozzátenni, a verések már a mérkőzés előtt megkezdődtek, és a stadionhoz vezető úton is vadásztak a magyar szurkolókra.

Emlékszem arra is, hogy a meccs előtt teljesen véletlenszerűen kiválasztott fradistákat húznak a földön és rakják be őket a zsuppkocsikba. Odafelé egy-két útszéli vendéglőben volt hangoskodás, de nem volt igazi balhé, rendben vonultak a szurkolók, később sem adtak okot rá, hogy nekik essenek – idézte fel a történteket Farkasházy.

A brutális jeleneteket fia sem felejti.

Mindenki arról beszél, mi történt a 60. perctől, amiről kevesebb szó esik, hogy ez már a mérkőzés előtt megkezdődött – kezdte Farkasházy Benedek. – A buszparkoló pedig nem volt túl közel a stadionhoz, az odavezető úton érkeztek a rendőrségi felirat nélküli Zsukok, a kor mini szállítói, tágas csomagtérrel, festők, villanyszerelők használták általában. Csikorogva lefékeztek a tíz-húsz fős fradista csoportok mellett, nyílt a csomagtartó, fél percig mindenkit gumibotoztak, visszaszálltak, majd mentek tovább a következő csoporthoz. Sokan már úgy érkeztek a meccsre, hogy összeverték őket. Amikor pedig a 60. percben a Fradi szektor elintézése után a rendőrök felénk is megindultak, a tribünön mellettünk ülő felvidéki magyarok figyelmeztettek minket, hogy ideje eldugnunk a Fradi-zászlót.

A mérkőzést – és a 0-0-s visszavágó után a párharcot is – végül 4-1-re a Slovan nyerte, de akkor ez másodlagos volt.

Sokan kérték, összevert, megkergetett emberek, hogy írjam meg, mi történt, amit meg is tettem az Élet és Irodalomban. Ahogy én láttam, a szurkolók semmilyen okot nem adtak ilyen erőszakos fellépésre – mondta az újságíró. – Remélem, a maiak a pályán vesznek elégtételt, amire úgy látom, most jó esély is van.

Blikk