Viki választása a Fradira esett, a felkészülést megkezdő női labdarúgó csapatunk játékosa a napokban az állampolgári esküt is letette.

NB I-es női együttesünk megkezdte a nyári felkészülést a Simple Női Liga 2022/23-as bajnoki idényére és a Bajnokok Ligája-selejtezőkre. A szerződéssel rendelkező, sérülésből visszatérő, újonnan igazolt, valamint az utánpótlásból felkerülő játékosokkal kiegészülő keret korábban orvosi vizsgálatokon, illetve fizikai felméréseken is átesett, valamint egyéni edzésekkel már több hete tréningeznek a játékosok. Az alapozás programjában egy mezőkövesdi egy hetes edzőtábor szerepel július 25-31. között, valamint külföldi felkészülési tornán is részt vesz csapatunk, és több edzőmeccset is játszik majd.

Nagy Viktória Budapesten, az 5. kerületi polgármesteri hivatalban rendezett eseményen tette le a magyar állampolgársági esküt. A ceremónia során elhangzott az állampolgársági eskütétel, illetve a Magyar Himnusz és a Szózat közös eléneklése is. Az anyakönyvvezető kiemelte, hogy Viki már sok örömöt szerzett a klubnak és a Fradi-szurkolóknak egyaránt.

Viki 2001-ben Galántán született, majd Nádszegen nőtt fel. Már nagyon fiatalon megismerkedett a labdarúgással, Vágsellyén és Dunaszerdahelyen nevelkedett. Tehetségére a Ferencváros is felfigyelt, majd szerződést is kötöttek vele. Egyedüli gyerekként, lány létére, 2016-ban költözött Magyarországra. A zöld-fehérekkel U19-es és felnőtt bajnokságot is nyert, valamint már a BL-indulást is kiharcolta.

A Ferencváros és a Slovan közül kellett választanom, ha nem igazoltam volna Budapestre, akkor Pozsonyba mentem volna iskolába, és minden bizonnyal a Slovanban játszottam volna. Nagyon örültem, mikor megkeresett a Fradi, mégiscsak jobban szeretek a csapattársaimmal az anyanyelvemen kommunikálni, szóval ezért is döntöttem a Fradi mellett. Ez a klub valóban egy igazi nagy család. A pályán kívül is mindig mindenki jóban van egymással, sok programot csinálunk együtt. Át tudom érezni, amikor azt mondják, hogy egy nagy család vagyunk” – mesélte a ferencvárosi igazolás kapcsán.

Viki elmondta, nagyon boldog, hogy megkaphatta a magyar állampolgárságot, mivel több mint hat éve él Magyarországon, és minden vágya, hogy egyszer magyar válogatott legyen. Korábban a szlovák válogatottból kapott már meghívót, de emiatt nem fogadta el. Vágó Fanny, a Ferencváros vezetőedzője szerint Vikit tehetsége, hozzáállása és mentalitása egyértelműen hozzásegítheti ehhez az álmához.

Fradi.hu