A Tobil vezetőedzője elmondta, hogy szerinte a Fradi a legjobb az első kör csapatai között.

Köszönöm a gratulációt, természetesen agresszíven akartunk belemenni a meccsbe és szó sem volt arról, hogy csak 20 percig akartunk így focizni. 90 percig akartunk így hajtani, jó egyéni teljesítmények is voltak. Nem lebecsülve a Tobilt, de most már a következő meccsre kell koncentrálni. A minél több gólhelyzet kialakítása volt a cél. Semmivel nem vagyok elégedetlen, miért lennék? Nem lehet mindenkit egyszerre beépíteni, de három új játékos is játszott ma. Van, aki azonnal fel tudja venni a lendületet, mint Esiti és Traoré, de még kell dolgozni az új srácok beépítésén, ez nem egyszerű feladat. Először ki kell elemeznünk a Slovan játékát. Hallottam a múltbéli történéseket a két csapat között, de remélem ezt a párharcot nem ez fogja meghatározni. Nem csak a támadósorunk, hanem a védelem is kiváló, mindig a legfittebbek vannak a pályán. Hamarosan visszatér Ryan is, mindig a legoptimálisabb felállásban játszunk.

Sztanyiszlav Csercseszov

Igen, a jobbik csapat jutott tovább. Az első 20 percben gyengék voltunk, a Fradi pedig egy nagyon jó csapat. Nem volt jó az erőnlétünk. A második félidő első 10-15 percében jó volt a hozzáállás, ott jobbak voltunk. Aztán bekaptunk egy gólt, jött egy kiállítás és feladta a párharcot a csapat. A Ferencváros az első kör résztvevői közül a legjobb csapat. Remélem a gibraltári együttes ellen is olyan harcosan játszunk majd, mint a második félidő elején. A Fradi gyors, jobb csapat, de én a saját csapatommal foglalkoznék inkább. Nem az időeltolódás a vereség oka, még ha a meccs elején be is aludtunk egy kicsit. Belgrád után Budapest a kedvenc városom, gyönyörű hely, nagyon rég ismerem a magyar csapatokat, a szurkolótábora pedig jó és korrekt.

Milan Milanovity