Az is kiderült, hogy clubunk sportolóját, John-Henry Kruegert fegyelmi vétség miatt végleg kizárták a magyar válogatottból.

Nagyon sajnálom, hogy így alakult, a falig elmentem azért, hogy ne így legyen – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Bánhidi Ákos. – A Liu testvérek, valamint Lina, Dzse Szu Csun és jómagam igazi egységet alkottunk, innentől a legfontosabb ember hiányzik ebből a csapatból. Hogy a változáshoz hogyan alkalmazkodunk, hogy azt a rendkívül törékeny szimbiózist, amely például oda vezetett, hogy Liu Shaoang a pekingi olimpiai arany után a montreali világbajnokságon mindenkit elvert, hogyan tudjuk fenntartani, még nem tudjuk – a következő időszak kérdése, hogy az új rendszer lábait stabilan lecövekeljük. Ennek része lehet az is, hogy a fiúk, ha akarják, találkozzanak Linával, s ha úgy gondolják jónak, edzenek is vele, mi ebben segítjük őket. Nyilván senkinek sem okozok meglepetést azzal, ha azt mondom, hogy Lina távozása érzékeny érinti Shaolint és Shaoangot, ám szerencsére az én kapcsolatom velük továbbra is jó, magas hőfokon rezeg. Olyan helyzetbe kerültünk, hogy meg kell találnunk, hogyan folytathatják a srácok ugyanolyan magas szinten, mint eddig – partner vagyok minden megoldásban. Velük, mellettük vagyok.

Bánhidi azt is elárulta az MTI-nek, hogy az amerikai születésű, a vegyesváltóval olimpiai bronzérmes Krueger John-Henry olyan fegyelmi vétségeket követett el, hogy életében először arra kényszerült, kizárjon valakit a csapatból. Mint megjegyezte, ez végleges döntés, azaz a 2018-ban 1000 méteren olimpiai ezüstérmes sportoló többet nem versenyez magyar színekben.

Bánhidi a 24.hu-nak hozzátette, korábban a bátyjától, Krueger Cole-tól is fegyelmi okok miatt váltak meg, most John-Henryre is sor került. Arra a kérdésre, hogy miért, annyit felelt: „Más kultúrából, szocializációból érkeztek.