Bajnoki címeket, ezüst- és bronzérmeket is szereztek. Gratulálunk!
Torna, Országos Bajnokság
1. nap: Fradi.hu, MATSZ
2. nap: Fradi.hu, MATSZ
3. nap: Fradi.hu, MATSZAz első nap délelőttjén rögtön Balázs Krisztiánért szurkolhattunk a felnőttek között, aki gyűrűn még leépített gyakorlattal, de korláton és nyújtón nagyszerű teljesítményt nyújtva a második helyet szerezte meg egyéni összetettben 80.10 ponttal. Az ifik között legjobb FTC-sportolóként Varga Botond a negyedik helyet szerezte meg, míg a kadet korosztályban Zámbori Zala megnyerte összetett versenyét!
A második napon a legjobban Zámbori Zala teljesített, ő két szeren, lólengésben és gyűrűn is győzni tudott. Balázs Krisztián kiemelt szereinek a döntőit vasárnap rendezik meg, de szombaton sem maradt érem nélkül, talajon harmadik lett. Az ifiknél Nagy Márk volt a legeredményesebb, aki két ezüstérmet is szerzett.
A verseny az utolsó napon három szer, az ugrás, a korlát és a nyújtó fináléjával zárult. A felnőttek között Balázs Krisztián korláton 14.500 pontot kapott gyakorlatára, amellyel a győri Mészáros Krisztoferrel együtt holtversenyben aranyérmes lett. Az FTC-Telekom versenyzője nyújtón is remekelt, ahol gyakorlata 13.900 pontot ért a bíróknál, ezzel pedig az első helyen végzett, megelőzve a szer másik két magyar klasszisát, Vecsernyés Dávidot és Kardos Botondot. „Azt gondolom, fontos, hogy a három napot egyben értékeljük, hiszen nemcsak ma, de mindhárom napon jó gyakikat mutattak be a versenyzők. Örülök természetesen a két ma megszerzett aranyéremnek, hiszen a felkészülésem nem volt teljesen zökkenőmentes.” – mondta ifjúsági olimpiai és Európa-bajnokunk a Magyar Torna Szövetségnek. Az ifjúságiaknál korláton is szerzett egy érmet a Fradi. Nagy Márk 12.400 ponttal ezüstérmesként zárt. A még kadet korosztályú Zámbori Zala szombat után vasárnap is két aranyérmet nyert. Az FTC tehetsége a lólengés és a gyűrű után korláton és ugrásban is az első helyen végzett, míg Girus Kornél nyújtón lett országos bajnok.