Így már nincs esély a VB-kijutásra.

Női labdarúgás, VB-selejtező, B-csoport, 7. forduló
Ukrajna 2–0 (1–0) Magyarország

Beszámoló: MLSZ

Bíró B. – Papp L. (Németh D., 55.), Turányi, Kovács L., Szabó V. – Csiszár (Nagy V., 67.), Fenyvesi – Zeller (Csányi D., 81.), Vágó F., Csiki – Zágor (Pápai, 55.)

Margret Kratz

Az első 10 percben nagyon idegesek voltunk, majd feljavult a játékunk, és több nagy helyzetet is kialakítottunk, amelyek közül ha csak egyet berúgunk, máshogy alakulhatott volna a találkozó. A második félidővel nem vagyok megelégedve. A legtöbb párharcot megnyerték az ukránok, ezért megérdemelték a győzelmet, de talán nem kétgólos különbséggel. Sokat beszéltünk az ellenfelünkről a találkozó előtt, arra készültünk, hogy az őszi találkozóhoz hasonló teljesítményt kell nyújtanunk. Ma azonban túlságosan feszülten játszottunk. Nagyon nehéz dolgunk volt az ukránok ellen, akik nagyon keményen és agresszíven futballoztak, sok labdát szereztek, és nagyjából azt a játékot hozták, amit tavalyi Kisvárdán is, de ezúttal nem tudtunk olyan teljesítményt nyújtani, ami elegendő lehetett volna a pontszerzéshez.