Labdarúgó csapatunk nyári igazolása azt is elmondta, milyen teljesítménnyel lenne elégedett az előttünk álló szezonban.

Xavier Mercier

Szeretek gólpasszt adni. Korábbi klubjaimnál leginkább azt szerették bennem, hogy hatékonyan futballozom, ha kicsi esélyt is látok a gólszerzésre, nem tétovázom. A Fradiban is ez a célom, első itteni idényemben elégedett lennék tíz gólpasszal és öt góllal. Nem lepődtem meg a körülményeken, érkezésem előtt Franck Bolival beszéltem telefonon. Korábbról nem ismertem őt, ám miután francia az anyanyelve, gondoltam, felhívom, hátha tud néhány érdekességet mondani. Csupa jót mondott, és most már én is látom, mennyire jó helyre kerültem. A gyerekkoromat Ales városában töltöttem, egészen fiatal korom óta focizom. Montpellier közel volt hozzánk, sokat jártunk át a családdal, és később a futball miatt is oda kerültem. Mindig is támadó voltam, a tízes pozícióban szeretek leginkább játszani. Erről sokat beszélgettem Sztanyiszlav Csercseszov vezetőedzővel és Hajnal Tamás sportigazgatóval is, de ők pontosan tudják, hol lehetek a leginkább hasznára a csapatnak. Az első edzőtábor nagyon kemény volt, most már inkább frissítünk, és sorra játsszuk a felkészülési találkozókat. Sok időnk már nincs a készülődésre, néhány nap múlva a Bajnokok Ligájában van jelenésünk. Nincs kizárva, hogy a keretben én várom a legjobban a mérkőzést, hiszen pályafutásom alatt ez lesz az első nemzetközi kupamérkőzésem! Harminckét éves vagyok, eddig nem adatott meg, talán érthető, hogy különösen izgatott vagyok. A kazah csapatról egyelőre nem sokat tudunk, de a szakmai stáb hamarosan megosztja velünk, mik az erősségei és a gyengeségei. A Ferencváros a párharc esélyese, de okosan kell futballoznunk. Korábban nem jártunk Budapesten, és bár sok időnk még nem volt szétnézni, amit láttunk, nagyon tetszett. A budai oldalon találtunk lakást, miután egy kislányunk és egy kisfiunk van, szerettünk volna a francia iskola közelében lakni. A gyerekekkel már jártunk a Groupama Arénánál, hosszasan fotózkodtak a stadion előtti sas szoborral, alig várják, hogy kijöhessenek a mérkőzéseimre. Nemcsak én, a család is izgatottan vágott bele az új kalandba.

NSO