Így egy picit pihenhetnek is a fiúk.

Férfi vízilabda, világbajnokság, A-csoport, 3. forduló
Magyarország 18-14 Grúzia
Negyedek: 3-3, 7-3, 4-5, 4-3
Fradista gólok: Vámos 3, Jansik 1, Pohl 1, Varga 1

Beszámoló: Fradi.hu, MVLSZ, NSO, VLV
Teljes mérkőzés: MédiaKlikk

Jansik Szilárd

Sajnos a védelmünk nem állt össze, ez látszott, rengeteg gólt kaptunk. Ki fogjuk elemezni, megnézzük, és az is kicsit gond, hogy rengeteg emberhátrányt kaptunk. Az ilyen nehéz mérkőzéseken rendre sok hátrányt kapunk, itt a válogatottban. Ezen javítani kell, de ki fogjuk elemezni. Örülök, hogy nyerünk, és megyünk tovább.

Pohl Zoltán

Tudtuk, hogy kemény lesz, főleg az eleje. Nyilván a Montenegró-meccsből is indultunk ki, ők eggyel tudtak nyerni, és úgy beszéltük meg, hogy az elején álljunk bele keményen. Több hiba is volt hátul a védekezésben, amit nem engedhetünk meg magunknak a következő meccsen. Rengeteg gólt kaptunk tényleg, de ebből a szempontból talán jót tett, mert ez volt az utolsó olyan tétmeccs, ahol tudtunk készülni a negyeddöntőre.

Vámos Márton

Gondoltuk, hogy hasonló lesz, kellemetlen ellenfél, nagydarab hegyi emberekkel. Páran meg is sérültünk, vagyis kaptunk egy-két maflást. Én adós maradtam, de ismernek, úgyhogy nem maradok az sokáig. Az a lényeg, hogy megnyertük, csoportelsők vagyunk, van egy plusz pihenőnapunk, amit regenerációra fogunk felhasználni.

Märcz Tamás

Csillogtatott a grúz csapat a saját erényeiből, és talán meg is köszönhetjük nekik, hogy ilyen intenzitással és ilyen jól játszottak. Minden gratuláció megilleti őket, meg is köszönhetjük nekik. Kimondottan tetszetős és jó játékot nyújtottak, leginkább támadásban. Elemzésre kényszerítenek bennünket, hogy megtaláljuk a legjobb vonalunkat, vagy legalábbis tökéletesítsük a védelmünket, mert ez rengeteg gól volt. Attól függetlenül, hogy egy picit másabb a játékvezetés, mint az elmúlt időszakban, akár a bajnoki idényben, akár a Bajnokok Ligájában vagy a tavalyi olimpiához képest. Nagyon-nagyon könnyen esnek a kiállítások, nagyon oda kell figyelni a csapatoknak, nekünk is, hogy egyrészt elkerüljük ezeket a kiállításokat, vagy legalábbis ott legyünk a kapunk körül, hogy ne hozzunk túl egyszerű helyzeteket az ellenfelek számára, de hát azért mindenképpen kritikusnak kell lenni magunkkal szemben, mert nem is kiállításból kaptuk a legtöbb könnyű és kellemetlen gólt, hanem inkább a zónavédekezésünk volt lyukas. Kevés volt a kéz, kevés volt a védés, kevés volt a harmónia a játékosok között. Fogunk tudni min dolgozni az elkövetkező napokban. Soma jól van. Volt ott egy pici sérülés, ha jól láttam a szemét találta el a labda, és az zavarta meg. Rendben van, láttam a padon a harmadik negyedben, hogy oké, nem hiszem hogy komoly gond lesz.