A Sümeghy Mihály emléktornán vesznek részt a korábbi nagy kedvencek.

A Ferencváros öregfiúk csapata továbbra is nagy sikerrel járja az országot, június 18-án, szombaton éppenséggel Vas megyébe, egészen pontosan, Söptére utaznak. A Szombathelyhez közeli kicsiny vasi faluban ugyanis a Sümeghy Mihály emléktornára kerül sor, amelyen az FTC mellett a ZTE, a Haladás, a Vasi Agrocenter és a hazai Söpte old-boy gárdája vesz részt.

A tragikus hirtelenséggel elhunyt Prima Primissíma-díjas vállalkozó emlékére családja és barátai immáron harmadik alkalommal szervezik meg az eseményt, amelyből a jövőben is hagyományt kívánnak teremteni. Mindezt a született Ferencváros szurkoló, Sümeghy Anna, az elhunyt leánya álmodta és valósította meg, elvégre elmondása szerint édesapja számára a haza és a magyar futball szeretete természetes volt, így senki számára sem lehetett kétséges, hogy az öt csapattal megrendezendő tornára a Fradi öregfiúk ebben az évben is meghívást kap. A megnyitóra 10.45-kor, az első mérkőzésre 11 órakor kerül sor.

A Ferencvárost a szokásoknak megfelelően a söptei minitornán is több generáció tagjai képviselik, így például az 1975-ös KEK-fináléba jutott csapatból, a Bajnokok Ligájában szerepelt együttesből is több játékost láthatnak a nézők, miként bajnokokat, kupagyőzteseket, sőt, két gólkirályt is, így többek közt Mucha Józsefet, Szabó Ferencet, Keller Józsefet, Szenes Sándort, Fischer Pált, Igor Nicsenkót, Topor Antalt, Balog Zoltánt, s persze másokat is, mi több, meglepetésvendégekkel is készülnek a fradisták a vasi községbe.

Az FTC küldöttsége természetesen Söptére is kisebb-nagyobb ajándékokkal, klubot népszerűsítő szóróanyagokkal érkezik, továbbá örömmel várja a szurkolókat nosztalgikus beszélgetésre és közös fotózásra egyaránt.

Fradi.hu