Dénest kérdezték az angolok elleni győzelemről.
Magabiztosságot adott a csapatnak Dibusz Dénes, és ez akkor is fontos volt a válogatott számára, ha az angolok elleni 4–0-s siker alkalmával alig akadt dolga, a legnagyobbat akkor kellett védenie, amikor csapatársa, Willi Orbán egy mentési kísérletnél a kapujára csúsztatta a labdát.
„Kétségtelen, az volt a legveszélyesebb szituáció – mondta a Nemzeti Sportnak Dibusz Dénes. – Gyorsan kellett reagálni, Willi úgy érte el a labdát, hogy csak picit csúszott meg a fején, de szerencsére a közelembe jött, így reflexből védtem. Nem állított megoldhatatlan feladat elé, örültem, hogy ez volt a legveszélyesebb helyzet a kilencven perc alatt. Emellett még Harry Kane-nek volt egy fejese, amikor a labda a lécről vágódott vissza, ám ezen kívül nem tudtak komoly helyzetet ki alakítani a kapunk előtt.”
Ahogy a többi játékos, úgy a ferencvárosi kapus sem sokat aludt a mérkőzést követő éjszaka, a találkozó után az öltözőben, a buszon és a repülőn is tartott az ünneplés.
„Feldobódva szálltunk le hajnalban a gépről Budapesten, az éjszaka jó, ha két-három órát aludtam. Próbáltuk kiélvezni a győzelmet, szerintem még egyikünkben sem tudatosult, mekkora sikert értünk el, milyen történelmi tettet vittünk véghez. El kell telnie néhány napnak, hogy igazán elhiggyük, mi is történt velünk.”
Kapus szemszögből kellemes este volt az angliai, Dibusz Dénesnek elsőtől az utolsó pillanatig koncentrálnia kellett, ám nem volt rá szükség, hogy több ziccerhelyzetben is tisztázzon.
„Nem az első mérkőzést hozzuk úgy, hogy az ellenfélnek kevés helyzete van. Ez természetesen megkönnyíti a kapus dolgát, hiszen nem arról van szó, hogy hat-hét ziccert kell védeni. Ha egyszer-kétszer ha odakerül az ellenfél, azt kell megoldani…”