Ugyanakkor a legnagyobb értékcsökkenés is az egyik Fradi játékoshoz köthető.

A 10 legértékesebb élvonalbeli labdarúgó listáját a magyar bajnok és kupagyőztes Ferencváros uralja, ami a hazai dominanciát, és az elmúlt évek folyamatos nemzetközi kupamérkőzéseit figyelembe véve nem meglepő.

A legdrágább becsült értéke annak az Aissa Laidouninak van, akinek legutóbb mért, 3 millió euróról emelkedett 3,5 millióra az “ára”, és bár korábban csapattársa, Marquinhos 3,8 millióval vezetett, őt már 800 ezer euróval kevesebbre taksálják, így a második helyre csúszott. A dobogóra még Dibusz Dénes, az FTC magyar válogatott kapusa fért fel 2,8 millióval.

A 4-7. helyeket szintén szinte teljesen a zöld-fehérek foglalják el, sorrendben – az értékéből egymillót veszítő – Carlos Auzqui, a hosszabbító Tokmac Nguen (2,5-2,5 millió euró), a jelenleg sérült, de egyébként nem remek szezont maga mögött tudó Ryan Mmaee (2,2 millió), valamint az egyik téli érkező, Anderson Esiti (2 millió).

Utóbbival áll becsült értékét tekintve holtversenyben az egyetlen nem Fradi-játékos, ő Nego Loic, a MOL Fehérvár válogatott labdarúgója (valamint itt sorolják még fel az Angers-ba igazolt Miha Blazicot is).

A TOP10-be még egy ukrán játékos, a fradista Oleksandr Zubkov (1,8 millió) fért be.

Az NB I legértékesebb játékosai (a Transfermarkt becsült értékei alapján)

1. Aissa Laidouni (FTC) – 3,5 millió eurós becsült érték
2. Marquinhos (FTC) – 3 millió eurós becsült érték
3. Dibusz Dénes (FTC) – 2,8 millió eurós becsült érték
4. Carlos Auzqui (FTC) és Tokmac Nguen (FTC) – 2,5 millió eurós becsült érték
6. Ryan Mmaee (FTC) – 2,2 millió eurós becsült érték
7. Nego Loic (MOL Fehérvár), Anderson Esiti (FTC) és Miha Blazic (FTC)* – 2 millió eurós becsült érték
9. Oleksandr Zubkov (FTC) – 1,8 millió eurós becsült érték
10. Ivan Petrjak (MOL Fehérvár) – 1,6 millió eurós becsült érték
* Miha Blazic a következő szezont már nem az NB I-ben tölti

Vancsa Zalán a legnagyobb nyertesek között

Azt is érdemes ilyenkor megnézni, kik voltak, akiknek a leginkább nőtt/csökkent az értéke az elmúlt egy évben, itt már színesebb is a lista. Az első nagy nyertes ugyan itt is Aissa Laidouni (2 millióról 3,5 millióra), a második pedig Ryan Mmaee, aki bár értékét tekintve “csak” 1,4 millióval ér többet, de százalékosan megelőzte csapattársát is 175%-os emelkedéssel, a harmadik azonban már egy magyar fiatal, az MTK tehetsége, a keddi, olaszok elleni NL-mérkőzésen a válogatottban is bemutatkozott Vancsa Zalán, aki most került fel a TM listájára, rögtön 1 millió eurós “árral”, ő már a következő szezonban külföldön szerepelhet.

A negyedik helyezett Vécsei Bálintnak jót tett, hogy ismét számítanak rá a Fradiban és a válogatottban is (600 ezres növekedés), Fortune Bassey értékét remek őszi idénye (Csehországban 9 gólt lőtt) és Fradiba igazolása növelhette meg (200 ezerről 800 ezerre), velük áll holtversenyben a DVSC 20 éves játékosa, Baráth Péter is.

Félmillió euróval lett értékesebb Kenan Kodro (MOL Fehérvár) és Ádám Martin (Paksi FC), 450 ezer euróval az EKL-selejtezőt kiharcoló Puskás Akadémia játékosa, Marius Corbu és 400 ezerrel Kristoffer Zachariassen (FTC) – ők alkotják még a TOP10-et.

Az elmúlt egy évben az NB I legtöbbet dráguló játékosai (a Transfermarkt becsült értékei alapján)

1. Aissa Laidouni (FTC) – 1,5 millió eurós növekedés
2. Ryan Mmaee (FTC) – 1,4 millió eurós növekedés
3. Vancsa Zalán (MTK)* – 1 millió eurós növekedés
4. Vécsei Bálint (FTC), Fortune Bassey (FTC) és Baráth Péter (DVSC) – 600-600 ezer eurós növekedés
7. Kenan Kodro (MOL Fehérvár) és Ádám Martin (Paksi FC) – 500-500 ezer eurós növekedés
9. Marius Corbu (Puskás Akadémia) – 450 ezer eurós növekedés
10. Kristoffer Zachariassen (FTC) – 400 ezer eurós növekedés
* Vancsa Zalán a következő szezont már nem az NB I-ben tölti

Fradi-fölény a nagy veszteseknél is

Érdekes, hogy nemcsak a pozitív listákat, de a negatívat is vezeti a Fradi, persze abból a szempontból ez is várható, hogy a nagyobb értékekből könnyebb – százalékosan és a konkrét összeget tekintve is – többet veszíteni.

Ezt a listát magasan vezeti Zeljko Gavric, aki érkezésekor még az NB I legértékesebb játékosa is volt, egy éve 4,5 milliót ért, most “csak” másfél millió eurót. Második a visszavonuló Marko Marin (1,5 milliós csökkenés), harmadik pedig Stjepan Loncar (mínusz 1,1 millió).

Mellette még további három Fradi-játékos (Marquinhos, Róbert Mak és Tokmac Nguen), valamint négy fehérvári labdarúgó (Peter Zulj, Bogdan Lednev, Artem Shabanov, Ivan Petrjak) került fel a listára.

Itt érdemes megemlíteni, hogy Marquinhos, Zulj, Lednev és Shabanov is télen került csapatához, így visszaesését nem feltétlenül Magyarországon mutatott teljesítménye okozta.

A legnagyobb becsült érték csökkenés az elmúlt egy évben (a Transfermarkt alapján)

1. Zeljko Gavric (FTC) – 3 millió eurós csökkenés
2. Marko Marin (FTC) – 1,5 millió eurós csökkenés
3. Stjepan Loncar (FTC) – 1,1 millió eurós csökkenés
4. Peter Zulj (MOL Fehérvár) és Bogdan Lednev (MOL Fehérvár) – 1-1 millió eurós csökkenés
6. Marquinhos (FTC) és Artem Shabanov (MOL Fehérvár) – 500 ezer eurós csökkenés
8. Róbert Mak (FTC) – 450 ezer eurós csökkenés
9. Ivan Petrjak (MOL Fehérvár) – 400 ezer eurós csökkenés
10. Tokmac Nguen (FTC) – 300 ezer eurós csökkenés

forrás: csakfoci.hu