Szépen csillog az érem, amellyel teljes a “kollekció” – a sorozatot a Pro Recco nyerte meg szétlövés után. Csak érdekességképpen: a döntőben három korábbi Fradi-játékos húzta a két csapat szekerét, a Novi Belgrádban Nikola Jaksic 6 gólt lőtt, az olaszoknál pedig Aaron Younger négyet, míg Zalánki Gergő ötöt (majd a győztes ötöst is ő dobta be). Ez is mutatja, hogy mekkora munkát végzett a szakmai stáb és a játékosok, hogy ezen távozókat érdemben pótolni tudjuk.

Férfi vízilabda, Bajnokok Ligája, Final8, a 3. helyért
Ferencváros 14-12 AN Brescia
Negyedek: 5-2, 2-4, 4-2, 3-4
Gólok: Fekete 3, Damonte 2, Jansik 2, Vámos 2, Vigvári 2, Merkulov 1, Ubovic 1, Varga 1

Beszámoló: Fradi.hu, MVLSZ, NSO, VLV
Teljes mérkőzés: MédiaKlikk

Rövid összefoglaló, valamint Vámos Márton és Varga Zsolt értékelése:

Fekete Gergő

Nagyon jó mérkőzés volt. Igazából azon kívül, hogy tegnap kikaptunk, én mind a három mérkőzést nagyon élveztem. Ezért jöttünk ide, ezért dolgoztunk egész évben, ezért volt egy nagyon nehéz csoportunk, és onnan kvalifikáltuk magunkat ide, hogy itt most jó mérkőzéseket játsszunk, és élvezzük a vízilabdát. Úgy gondolom, hogy ez sikerült, és nagyon boldog vagyok, hogy meg tudtuk koronázni ezzel a szezonunkat.

Jansik Szilárd

Ma tényleg a szívünk vitt előre, mert iszonyatosan fáradtak voltunk, komolyan, már a felúszások is megterhelőek voltak, úgy kellett dugóhúzóból indulnom, le a medence aljára és onnan indultam. Ami nem a leggyorsabb, de úgy éreztem, ha ezt nem csinálom, akkor … tényleg már ilyen ájulás határ voltam, és nem is tudtunk annyira sokat cserélni, mert nagyon hamar kettője volt sok mindenkinek, köztük nekem is. Idő előtt ki is szálltam, én is, Dénes is, Zoli is, nem is tudom, hogy még ki. De nagyon boldog vagyok, nagyon büszke a csapattársaimra, és annak is nagyon örülök, hogy zsinórban a harmadik final eighten, arany, ezüst, bronz, mindig hoztunk érmet. Nyilván jobb lenne a döntőben ott lenni, de most a maximumot kihoztuk, úgy érzem.

Molnár Erik

Nagyon boldog vagyok. Le a kalappal a csapat előtt, mert nagyon sok minden hátráltatott minket ezen a meccsen és nem adtuk fel, mindig olyan érzésem volt, hogy kézben van ez a mérkőzés, nem engedtünk ki. Mindig megvolt az egy-két, néha háromgólos előnyünk és a végén magabiztosan tudtunk nyerni. Elképesztően fárasztó három nap volt, személy szerint én nagyon elfáradtam, de minden fáradtságot megért ez a bronzérem!

Pohl Zoltán

Tudtuk, hogy nagyon kemény lesz ez a meccs, játszottunk egy párszor a Bresciával és mindig ilyen. Megvan a sajátos játékuk, színészkednek, bunyóznak, tudtuk hogy ez is ilyen lesz. Az eleje nagyon jól alakult, szerintem meglepően jól kezdtünk, nem gondoltam, hogy a rajt után ekkora különbséget ki tudunk harcolni. Aztán viszont lett egy kis őrület. Feljöttek, de szerencsére mindig megint elléptünk egy picit, amikor felzárkóztak és így nem hagytuk, hogy felcsillanjon a remény a számukra. Nagyon örülök, hogy sikerült.

Varga Dénes

Volt egy olyan összhang köztünk, ami miatt ma jobbnak tudtunk mutatkozni. Az tett igazán boldoggá, azért mosolyogtam, mert – nagyon szép szezonunk volt. Sokan azt gondolták, amikor bekerültünk ebbe a BL-főtábla csoportba, hogy ez halálcsoport, sokkal nehezebb, mint a másik, és kiderült a mostani final eightben, hogy ez így is volt. Mi akkor azt mondtuk, hogy célozzuk meg a magyar porondot, próbáljuk meg behúzni a Magyar Kupát és a bajnokságot – és aztán beindultunk. Ősszel nagyon jól játszottunk, ugye, nem kaptunk ki és tavasszal majdnem folytatni is tudtuk ezt – kivéve azt a januárt. Végül csoportmásodikként megérkeztünk ide, azok után, hogy megnyertük a Magyar Kupát és a bajnokságot, ami már önmagában nagyon jó. Egy Reccótól tulajdonképpen bármikor, bárhol ki lehet kapni, ez nem szégyen. Ha tegnap egy kicsit kiegyensúlyozottabb, fegyelmezetteb játékot tudtunk volna nyújtani, akkor talán szorosabb meccs lehetett volna és ki tudja, akár nyerhettünk is volna, de ezt magunk mögé tudtuk tenni és elértük azt, ami a legfontosabb: győzelemmel zártuk a szezont.

Vigvári Vendel

Nagyon nehéz három napon vagyunk túl, a legjobb csapatokkal játszottunk itt. Egy olyan Juggal kezdtünk, amely megverte idén a Reccót, és ott, a negyedöntőben egyből nyerni tudtunk, bekerültünk a legjobb négy csapat közé a világon. Ez nagy dolog, olyan csapatoknak nem sikerült, mint a Barceloneta vagy az Olympiakosz. És nagyon örülök, hogy még a bronzmeccsen is tudtunk új erőt, lendületet mutatni, és láttam mindenkin az elszántságot és a lendületet, hogy mi igenis akartuk ezt a bronzérmert! Mert hiszen nagyon nem mindegy, hogy harmadikként, vagy negyedikként megyünk haza, egy győztes meccsel vagy vereséggel. Úgy gondolom, hogy ami bennünk volt, így a szezon végére, azt kiadtunk, és elégedetten mehet mindenki a saját dolgára, ami következik a nyáron.

Varga Zsolt

Nagyon örülök a bronzéremnek, ez az eredmény megkoronázta az idényünket. Mindig azzal jövök, hogy már a nyolcas döntőbe jutással is elégedettek lehettünk, hiszen nagyon sokat változott a csapatunk a nyáron, de valóban így gondolom, úgyhogy nagyszerű eredmény, hogy a dobogón végeztünk. Ez a mérkőzés is megmutatta, hogy mennyit fejlődtünk az idény során.

Fekete Gergő, Vámos Márton és Vigvári Vendel az MVLSZ-nek: