A Fradi duplázó mestere hazája sajtójában elmondta, az elsődleges cél, hogy a selejtezőkre jól felkészüljünk és ne tűnjünk “idegen testnek az európai klubfutballban”.

Örülök, hogy magabiztosan nyertük meg a döntőt. A bajnoki arany megszerzése után fontos volt, hogy ne veszítsük el a győztes mentalitásunkat. Ez egy illékony dolog: nagyon nehéz megtalálni, de könnyű elveszteni. Sokat beszéltünk a srácokkal, szisztematikusan készültünk a kupameccsre. Vesztettünk ellenük 0-3-ra a bajnokságban, ami nem volt szép, az viszont az, hogy épp ezzel a különbséggel győztünk most.

Sűrű csütörtökünk van. Lesz egy kissé zavaró fotózás, de türelmesnek kell lenni [nevet]. Még van egy meccs a bajnokságból, aztán egy kis pihenő és harmadikán már találkozunk is. Június ötödikén megyünk az első ausztriai edzőtáborba, július ötödikén pedig az első tétmeccsünk következik, a Bajnokok Ligája selejtezőjében. Azaz az edzői stáb nem pihenhet. Ki kell dolgozzuk a munkatervet a következő szezonra, tanulmányozni kell a válogatott játékosaink menetrendjét, mert lesznek, akik emiatt nem lesznek velünk az edzések egy részén. Lesz olyan például, aki már csütörtök – péntektől pihenhet. Ezek apróságok, de nem lényegtelenek. Az a dolgunk, hogy semmit ne tévesszünk szem elől a 2022/23-as szezonra való felkészülésben.

A csapat összetétele természetesen változni fog. Már most vannak ezzel kapcsolatban információink. Van, aki változtatni szeretne a helyzetén, van akinek lejár a szerződése és van, akitől mi válnánk meg. Ez normális. A címeket nyerő csapatnak is változnia kell, ha fejlődni akar. Igen, a Ferencváros megnyerte a bajnokságot és a kupát, de ez már történelem. Forró nyárra számítunk, hűvös, nyugodt fejjel kell dolgoznunk.

Nincs Magyarországon szuperkupa és azt sem tudom még, hogy a bajnokság mikor kezdődik. A legfontosabb a július 5-ére való felkészülés, a BL-selejtező. Még nem tudjuk, ki lesz az ellenfél, de amint kiderül, elkezdjük a tanulmányozását. Az átigazolási munka teljes erővel zajlik. Az utolsó bajnoki után alighanem maradnom kell a vezetőséggel való egyeztetések miatt. Meglátjuk. Vannak terveim, hol pihenek, de nem szeretnék beszélni erről. Fontos persze, hogy kifújhassam magam. Az pedig tiszta sor, hogy sehol sem tudom majd megállni, hogy ne a következő szezonról agyaljak.

Mindkét edzőtábort Ausztriában tartjuk, lesz köztük egy kis szünet és egy kis budapesti munka is. Június 29-én ér véget a második ausztriai turnus. Munka és munka van előttünk. A bajnoktól és a kupagyőztes felé még nagyobbak az elvárások, komplex és izgalmas időszak jön. Természetesen ismét mindent meg akarunk nyerni Magyarországon és mindent megteszünk, hogy ne tűnjünk idegen testnek az európai klubfutballban.

– Sztanyiszlav Csercseszov