Oroszországban is pozitív visszhangot váltott ki a Fradi duplázása, egyből be is indultak a találgatások Csercseszov jövőjéről.
Ahogy már megszokhattuk, az orosz sajtó a Fradi kupagyőzelmével is részletesen foglalkozott. Nem egy orgánum saját tudósítóján keresztül számolt be a meccsről. Kiemelték a szurkolók által teremtett jó hangulatot és a Fradi véleményük szerint kifejezetten attraktív játékát, illetve azt, hogy bár a bajnokságban sikeres volt a Fradi, de a kupát 5 éve nem nyerte meg, míg duplázni legutóbb 2016-ban sikerült.
Nem fukarkodtak az elismerő szavakkal honfitársukat illetően sem. A kommentárok kiemelik, hogy bár Oroszországban sokan támadták a válogatott miatt, de Sztanyiszlav Csercseszov nem nyalogatta a sebeit, hanem azzal, hogy a Legia után a Fradival is bizonyított, illetve a válogatottal is ért el sikereket, így nemzetközi szinten jelenleg egyértelműen a legsikeresebb orosz edző.
Számos szakértőt is megkérdeztek Sztanyiszlav Szalamovics munkájáról, ezekből idézünk néhányat:
Vjacseszlav Koloskov, az Orosz Labdarúgó Szövetség tiszteletbeli elnöke: „Nem lep meg, hogy Csercseszov előrelépett a Ferencvárossal. Nem az utca embere. Egész életében kiváló sportoló, majd edző volt. Bárhol dolgozott, mindenhol sikereket ért el, mindenhol felépítette a játékot, csapatai mindig motiváltak. A mai napig fejleszti magát. Határozottan büszkének kell lennünk az eredményeire. Csercseszov sikeres edző. Trófeákat nyert Lengyelországban, észrevehető nyomot hagyott az orosz futballban. Ő az orosz edzői műhely aranyalapja. Hogy visszatér-e Oroszországba? Először is, megkeresték egyáltalán? Egyelőre csak pletykákat hallottam, semmi konkrétum. Másodszor pedig, hogy ő maga akar-e visszatérni. Nyilván nem könnyű neki ott dolgozni. Az oroszok körül nagyon feszült a helyzet. A szenvedélyek tombolnak, sok a rosszakaró és a russzofób. Persze kényelmesebb lenne neki Oroszországban dolgozni. Ehhez azonban egy klub és magának az edzőnek a véleményének egybe kell esnie.”
Terjuskov, a Himni elnökségi tagja: „Sztanyiszlav Szalamovics profi. Minden klubjában és az orosz válogatottnál is megmutatta, hogy a legjobb eredményre is képes. Csak gratulálni tudunk neki a magyarországi sikerekhez és csak csodálhatjuk tehetségét. Megmutatja az európai színtéren, hogy az orosz edzők is képesek elérni a legjobb eredményeket. Csercseszov maga választotta a Ferencvárost, de edzői tudása jól jönne Oroszországban. Bízzunk benne, hogy hamarosan az orosz klubok közül választ. Nekünk szerződésünk van Yurannal, ha nem így lenne, akkor természetesen Sztanyiszlav Szalamovicsot szeretnénk a kispadon látni.”
Borisz Ibgnatyev, az orosz válogatott korábbi szövetségi kapitánya: „Csercseszov bebizonyította, hogy rendkívüli profi. Bármilyen munkát is vállal, mindenhol megvan az eredmény. Sztanyiszlav nem tört össze, miután vitatott módon kirúgták a válogatottból, hanem a Ferencváros mellett döntött, amellyel diadalmasan zárta a szezont. A következő számára a továbblépés a legjobb 5 európai bajnokság egyikébe. Folyékonyan beszél idegen nyelveket, így egyáltalán nem lenne szüksége időre, hogy alkalmazkodjon Németországhoz.”