Rasmus Kulmala gólpasszt jegyzett.
Férfi jégkorong, Divízió I/A világbajnokság, 2. forduló
Litvánia 1-2 Magyarország
Harmadok: 0-1, 1-1, 0-0
Beszámoló: Fradi.hu, MJSZ, NSO
Galéria: IIHF
Sean Simpson
Ahogy mondtam, minden ellenfelet tisztelni kell, ez be is igazolódott. A litvánoké egy nagyon jól felkészített csapat, keményen dolgoznak, és jók is voltak – már a szlovénok ellen is jól játszottak kedden, csak négy kettőre kaptak ki. A srácaink azonban keményen harcoltak, noha egy teljesen más típusú meccsen kellett helytállniuk, mint egy nappal korábban. Akkor jó ritmusban játszottunk, felkapaszkodtunk a hullámra, jöttek a gólok – a mostani viszont egy igazi brusztolós, küzdős összecsapás volt az utolsó pillanatig. Ám ez azért fontos, mert így lehetsz sikeres, ha a különféle típusú meccseket és akadályokat is sikerrel tudod venni. Büszke vagyok a fiúkra, jól küzdöttek! Az emberhátrányos játékunk is remekül működött, ez elsősorban a másodedzőim munkáját dicséri, akik videóról alaposan kielemezték a litvánokat a keddi meccs alapján, a srácok pedig tökéletesen kivitelezték a tőlük kapott játékelemeket.





