A ZTE edzője, Molnár Balázs elmondta, hogy a múlt vasárnapi meccsük óta a regenerálódásra fókuszáltak.

Sztanyiszlav Csercseszov

Remélem, hogy mindkét meccsre sok néző látogat ki, és jó hangulatú mérkőzésekkel búcsúzhatunk a remek közönségünktől. Szurkolóink fantasztikus hangulatot teremtettek a tavasszal többször is, de különösen a bajnoki címről döntő Újpest elleni mérkőzésen. Ezen a héten szeretnénk jó teljesítménnyel, jó játékkal megköszönni a drukkerek egész tavaszi támogatását. Jó csapatnak tartom a Zalaegerszeget, amely ellenünk biztosan javítani szeretne, hiszen elveszítette a legutóbbi három bajnokiját. A mi szempontunkból ennek nincs jelentősége, minden meccsre egyformán készülünk. Azok a szurkolók, akik kilátogatnak a stadionba, az érzelmeket, az erőt, a győzelmet szeretnék látni. Formában kell maradnunk, hiszen fontos feladatok várnak még ránk a szezonban.

Molnár Balázs

Sok időnk nem volt a szerdai találkozóig, leginkább arról szólt ez a pár nap vasárnap óta, hogy a lehető leggyorsabban regenerálódjunk úgy fejben, mint testben. Frissüljünk, hiszen erre is szükség van. Az alapdolgokat természetesen átnéztük, a legfontosabb feladatnak most azt tartom, hogy visszataláljunk ahhoz a stabil játékhoz, ami korábban jellemezte az együttest. Kielemeztük a játékot, és igen, voltak egyéni hibák is az elmúlt három mérkőzésen, de hozzáteszem azt is: a csapatvédekezést az is nagyban befolyásolja, hogy ki lövi az első gólt. Ez az utóbbi időben az ellenfeleinknek sikerült, így onnantól nyíltabb játékot kellett vállalni, de ellenfeleink ezt kihasználták. Ősszel bebizonyítottuk, hogy akár az Üllői úton is lehet nyernünk. Szerdán elsősorban azt várom, hogy legyen végre stabilabb a játékunk, és hogy mi jön ki abból, azt majd meglátjuk. A keretet rotálni kell, hiszen a hét végén is lesz meccs, amikor a Gyirmót érkezik hozzánk. Az is fontos találkozó, az utolsó hazai meccs a szezon során. A keretünk elegendő ahhoz, hogy mindenki kellő szerepet kapjon ezeken a találkozókon, de most értelemszerűen a legfontosabb a szerdai találkozó.

Fradi.hu, ZAOL