Clubunk olimpiai bajnok legendája elmondta, külön öröm, hogy a telt házas bajnoki előtt vehette át a kitüntetést.
A Ferencvárosi Torna Club olimpiai bajnok birkózóját, a birkózó szakosztály vezetőjét, Sike Andrást ünnepelte. Az 56 éves szakember Albert-életmű díjat vehetett át az Albert Alapítvány ügyvezetőjétől, Albert Magdolnától.
Az Albert Alapítvány 2013-ban alapította meg az Albert Életmű-díjat, amelyet olyan edzőknek, sportvezetőknek ad át évről évre, akik kiemelkedő nevelői munkát végeznek évek óta a Ferencvárosi Torna Clubban, és több sikeres bajnokot, eredményes sportolót felneveltek már.
Szöul ötkarikás bajnokának, a kötöttfogású válogatott szövetségi kapitányként is tevékenykedő Sike Andrásnak kezei közül olyan olimpiai, utánpótlás és felnőtt világ- és Európa-bajnoki érmes kiválóságok kerültek ki, mint Bácsi Péter, Fodor Zoltán, vagy épp a budapesti kontinenstornán remeklő Muszukajev Iszmail és Váncza István.
– Nagy megtiszteltetés, hogy az idei évben én kaphattam meg az Albert Életmű-díjat, külön öröm, hogy a díjat egy olyan fontos, telt ház előtt lejátszott futballmeccs előtt vehettem át, mint a labdarúgók bajnoki címéről döntő derbi. Köszönöm szépen mindenkinek! – mondta el Sike András.