Emellett 3-3 ezüst- és bronzérmet szereztek clubunk úszói az országos bajnokságon. Gratulálunk!
Úszás, 124. Országos Bajnokság
1. nap: Médiaklikk / fotók: NSO, MÚSZ – előfutamok | döntők
2. nap: Médiaklikk / fotók: NSO, MÚSZ – előfutamok | döntők
3. nap: Médiaklikk / fotók: NSO, MÚSZ – előfutamok | döntők
4. nap: Médiaklikk / fotók: NSO, MÚSZAz első napon finálék sorát Szűcs Ádám Zoltán és Versitz Ákos nyitotta, akik a 200 méter vegyes B döntőjében a 6. és 7. helyen végeztek, összesítésben pedig a 14. és 15. pozícióban zártak. Következett Kutasi Máté, aki 100 méter mellen a hetedik helyen végzett, majd jött Burián Kata 50 méter hát fináléja. A nemrég hozzánk szerződött kétszeres Európa-bajnok úszó ötödikként csapott a célba. A 400 méter gyors döntője következett Mészáros Dániellel és az olimpiai negyedik Verrasztó Dáviddal a mezőnyben. Végül Mészáros hiába lett negyedik, mivel előtte végzett a vietnámi Huy Hoang, így a magyar bajnoki bronz mégiscsak az ő nyakába került, míg Verrasztó a hatodik helyen végzett. Megszületett tehát az első Fradi-érem, de jöttek a hölgyek is ugyanezen a távon Fábián Bettinával, aki nagy csatát vívott Késely Ajnával, végül a célban hét századdal utóbbi ért be előbb, de így is szépen csillogott Fábián Bettina ezüstje. A nap végén már csak a 400 méter mix vegyes váltó volt hátra, ahol a Burián Kata, Szokol Szonja, Kutasi Máté, Mészáros Dániel összetételű FTC a negyedik helyen végzett, így az OB első napját egy-egy ezüst és bronzéremmel zártuk.
A második napon a döntőkben elsőként 100 méter férfi háton volt érdekeltségünk: a délelőtt a B döntőbe kvalifikáló Hímer Krisztofer a hetedik helyen zárta futamát, így összesítésben a 15. helyen végzett. 100 méter női háton már éremért szurkolhattunk: Burián Kata 01:01.55-ös idővel másodikként csapott a célba, megszerezve a versenynap első fradista medálját. A folytatásban férfi 1500 gyorson ugrott medencébe három FTC-versenyző, Gálicz László, Gálicz Péter és Tabi Zoltán. Előbbi érte el a legjobb eredményt ebben a számban, harmadik lett, ráadásul élete legjobb idején óriásit javítva! Ez az Ifi Eb-szintet is jelentette számára! Testvére, Gálicz Péter 10., Tabi Zoltán pedig a 13. pozícióban zárt. A férfiak versenye után a hölgyek következtek, női 1500 méter gyorson Fábián Bettina és Balogh Vivien volt érintett klubunkból. Fábián Bettina 16:34.82-es idővel teljesítette a távot, ezzel másodikként végzett, míg Balogh Vivien 17:02.66-os eredménnyel a kilencedik helyezést szerezte meg. A nap utolsó Fradi-kötődésű versenyszáma a 4×100 méteres férfi vegyesváltó volt, itt Verrasztó Dávid, Kutasi Máté, Hímer Krisztofer és Mészáros Dániel képviselte az FTC-t. Négyesünk végül 17 századdal maradt le a harmadik helyezett csapat mögött, így negyedikként fejezte be a futamát.
A harmadik napon a finálékban elsőként 200 gyorson döntőztek a fradisták, itt Mészáros Dániel egyéni csúccsal 4. lett, mintegy 6 tizeddel lemaradva a dobogós rivális mögött. A B-döntőben Tabi Zoltán 8. helyen csapott a célba. A folytatásban a 200 női gyors küzdelmei következtek, itt Fábián Bettina lett 4., ugyancsak egyéni legjobb eredményt elérve. Ezt követően 200 férfi mellen volt érdekeltségünk, Kutasi Máté pedig megszerezte a nap egyetlen fradista érmét, miután 3. helyezettként végzett. A nap további döntőiben Szokol Szonja 5. lett 50 méter női pillangón, Verrasztó Dávid pedig negyedikként csapott célba 400 vegyesen. Összességében egy bronzérem, három 4. és egy 5. hely volt a ferencvárosi úszók eredménye az országos bajnokság harmadik napján.
A negyedik napon női 200 méteres hátúszásban a kétszeres Európa-bajnoki bronzérmes Burián Kata elképesztő teljesítménnyel, 2:09.33-as idővel aranyérmet nyert. Csupán egy század előnnyel verte meg a mögötte célba érő Molnár Dórát. Burián Kata arannyal végződő futama után is volt ferencvárosi érdekeltség a zárónapon. Az 50 méteres férfi mellúszás B-döntőjében Kutasi Máté második, Hímer Krisztofer harmadik lett. Utóbbi 100 pillangón is a B-döntőben szerepelt, ahol a nyolcadik helyet szerezte meg, míg a nőknél ugyanebben a számban Szokol Szonja 5. lett. Az egyéni megmérettetések után a váltók következtek. Előbb a 4×200-as férfi gyorsváltón szurkolhattunk a Mészáros Dániel, Tabi Zoltán, Szűcs Ádám, Verrasztó Dávid alkotta négyesünknek. Versenyzőink végül 7:34.53-as idővel az ötödik helyen zártak. A nőknél a Burián Kata, Balogh Vivien, Orbán Boróka, Fábián Bettina kvartettért szoríthattunk, ők a nyolcadik helyet szerezték meg.
Clubunk 1 arannyal, 3 ezüsttel és 3 bronzzal zárta az OB-t.
A Magyar Úszó Szövetség közzétette a világbajnokságon indulók névsorát is, a Fradiból ott lesz Balogh Vivien, Burián Katalin, Fábián Bettina, Mihályvári-Farkas Viktória és Gálicz Péter.
Fradi.hu nyomán