Labdarúgó csapatunk vezetőedzője szerint jó eséllyel megnyerjük a bajnokságot, és a kupáért is harcolunk.

Nem tudom, ki mondja, hogy Artjomot a Fradiba kéne hoznom. Dzjuba top focista, de még nem gondoltunk rá. Jól igazoltunk a télen. Minden az engedélyemmel történt, elégedett vagyok velük. Épp csak megérkeztem. Közös elképzelésünk van a klub fejlődéséről, nyugodtan dolgozunk. Nem zavar meg a geopolitikai helyzet, csinálom a dolgom. A sport hozott ide, a Fradi segíti az edzői stábom munkáját. A klub már kinyilvánította, hogy nem nyilatkozik meg politikai kérdésekben. A szurkolók is támogatnak.

A foci Magyarországon teljesen más. A Debrecen ellen játszottunk, akiknek spanyol edzőjük van. De van német, szerb edző is a bajnokságban. Minden csapat picit más focit játszik. Valóban nem vesztettünk meccset már tíz találkozó óta, de most először nyertünk legalább három góllal. A legtöbbet akarjuk kihozni magunkból. Jó eséllyel megnyerjük a bajnokságot, és a kupáért is harcolunk. Tudjuk mi a célunk, jó focistáink vannak. Az utolsó orosz csapat, aki magyarral találkozott, a CSZKA volt. Tudjuk, mi volt az eredmény, de az orosz bajnokság erősebb.

– Sztanyiszlav Csercseszov