Az U17-es válogatott kikapott, az U19-es ikszelt, az U21-es pedig nyert az EB-selejtezős meccsén.

Férfi labdarúgás, U17-es EB-selejtező
Hollandia 2-0 (1-0) Magyarország

Beszámoló: MLSZ

Szélesi Zoltán

A holland játékosok nem véletlenül játszanak komoly csapatokban, jelenleg ekkora különbség van a két együttes között. Szerencsére a gyors gól után is meccsben maradtunk, és a fejeket és a játékunkat is rendbe tudtuk tenni, ami nagyon fontos volt. Ha a második félidő elején kicsit pontosabbak vagyunk, jobban koncentrálunk, akár gólig is eljuthattunk volna. Most már a második mérkőzésre kell koncentrálnunk, mivel a görögök is nagyon erős csapattal rendelkeznek. Két nap áll a rendelkezésünkre, hogy frissítsünk, és talpra állítsuk a sérültjeinket, amennyire lehet. Természetesen kielemezzük a mai mérkőzést, és a folytatásban igyekszünk a második félidőre építeni.

Férfi labdarúgás, U19-es EB-selejtező
Magyarország 0-0 Izrael

Beszámoló: MLSZ
Összefoglaló: M4 Sport

Tímár Krisztián

Kicsit lassabban tudtuk felvenni a játék ritmusát, mint az ellenfelünk. Ezen a szinten gyorsabban kell játszani, és a megszerzett labdákat jobban meg kell becsülni – ebben kell még fejlődnünk, és ezt korábban már jól is csináltuk. Éreztem a játékosaimon, hogy kevés mérkőzést játszottak, nincsenek igazán játékban, a következő találkozókon figyelnünk kell erre a csapat összeállításánál. Senkó Zsombornak nagyon jó mentései voltak, de az egész védelemmel elégedett voltam. A skótok ellen más mérkőzésre számítok, ők egy kicsit defenzívebben futballoznak. Szeretnénk kiharcolni a továbbjutást, ami nem lesz könnyű, de továbbra is versenyben vagyunk az első helyért. Bízom benne, hogy a következő mérkőzéseken a támadójátékban is többet tudunk hozni.

Férfi labdarúgás, U21-es EB-selejtező
Magyarország 4-0 San Marino
Fradista gól: Iyinbor

Beszámoló: MLSZ
Összefoglaló: M4 Sport

Gera Zoltán

Hamar eldöntöttük a mérkőzést, de onnantól nehéz dolgunk volt, mivel az ellenfelünk próbált kizökkenteni minket a ritmusból, így a második félidőben már nem tudtunk úgy pörögni. Amit a játékosoktól kértünk, azokat többé-kevésbé megoldották, de a következő mérkőzésre gondolva nem vagyok teljesen nyugodt. Több csapattag nincs mérkőzésben, ez talán látszott is a pályán. De mindenesetre meg kell dicsérnem a fiúkat, mert nagyon profi volt a hozzáállásuk, és viszontláttam tőlük azt a taktikát, amit az edzéseken gyakoroltunk. Gratulálok a csapatomnak.