Győrben örülnek, hogy velünk játszanak a Magyar Kupa elődöntőjében.
Kiss Máté
Magyar Kupa szépsége, hogy egy mérkőzésen bármi megtörténhet, el lehet tüntetni a különbséget. Örülök, hogy a Ferencvárost kaptuk az elődöntőben. Biztosan nagyon jó hangulat lesz az ETO Parkban, még több néző jön majd ki, mint a Fehérvár ellen. Nagyon jó meccset fogunk játszani, és mindent megteszünk a sikerért.
Farkas Balázs
Természetesen tudjuk, hogy a papírforma nem nekünk kedvez, de azt gondolom, hogy itt – a legjobb négy között – már nem kaphattunk rossz csapatot, tehát senki sem véletlenül jutott el idáig. Bebizonyítottuk már, hogy egy NB I-es csapatot egy mérkőzésen meg lehet fogni, illetve le lehet győzni. Természetesen a Ferencváros ellen sem fogunk feltartott kezekkel kisétálni a pályára, ott is megpróbálunk mindent beleadni, a végsőkig hajtani és küzdeni. Ismételten úgy mehetünk fel a pályára, hogy veszítenivalója a csapatnak nincsen, keményen és agresszívan kell kimenni és hinni kell magunkban. Hatalmas dolog lenne, ha a Ferencvárost legyőzve tudnánk bejutni a döntőbe.
Hajszán Gyula
Külön öröm, hogy hosszú idő után újra Győrben játszik a Ferencváros, az ország legnépszerűbb csapatára bizonyára sokan lesznek kíváncsiak, és talán, mint a mi időnkben, ismét megtelik szurkolóval a stadion.
Keglovich László
Úgy tűnik, ismétlődik a történelem, ugyanis ötvenöt évvel ezelőtt mi is a Fradival játszottunk az elődöntőben, igaz, a meccset a Népstadionban rendezték – három kettőre nyertünk, s aztán a döntőben a Salgótarjánt is megvertük. Tudom, nem lesz könnyű a mostaniaknak, éppen ezért boldogsággal töltene el, ha az FTC ellen is továbbjutna az ETO.
Korsós György
Egyáltalán nem baj, hogy a Ferencváros lesz a következő ellenfél, egyetértek azokkal, akik szerint egy meccsen minden megtörténhet. Mindenesetre kíváncsian várom a légiósokkal teletűzdelt bajnok gyűri vendégjátékát.









