A ciprusi csapat legendaként emlékezik korábbi közönségkedvencünkre, akivel a Fradi.hu is beszélgetett születésnapja alkalmából.

– 1986-ban került a Fradihoz, kifejezetten azért, hogy enyhítse a csapat csatárgondjait. Milyen érzések kavarogtak önben, mikor először öltötte magára a zöld-fehér mezt?
– Gyermekkori álmom vált valóra azzal, hogy a Fradiban játszhattam. Végig kellett járnom a szamárlétrát, de végül összejött. Hálát adok a sorsnak, hogy fradista lehettem. Az NB I-ben pont a Fradi ellen, a születésnapomon mutatkoztam be, két évvel később pedig Dalnoki Jenő hívására, kétszeres NB II-es gólkirályként érkeztem a kilencedik kerületbe. Fantasztikus volt a ZTE elleni bemutatkozásom, három-nullra nyertünk, ebből kettőt én lőttem. A szurkolók az égbe dobáltak a meccs végén, felejthetetlen élmény.

– Az első szezonjában rögtön a Fradi házi gólkirálya lett. Hogyan emlékszik vissza az idényre?
– Eredményes szezon volt, annyi tüske maradt csak bennem, hogy gólkirály is lehettem volna, ha nem sérülök le a szezon végén egy hónapra. Remek közösség volt akkoriban a Fradi, összetartó baráti társaság voltunk. Gyakran együtt töltöttük a szabadidőnket is, sokszor mentünk közösen nyaralni például. Szép évek voltak.

– Bár abban az évben lemaradt a gólirályi címről, de 1989/1990-ben ez is összejött, amikor 18 góljával kiérdemelte az aranycipőt.
– Igen, a bajnokság jól indult számomra abban az évben, kilenc meccs után hat góllal vezettem a góllövő listát. Következett egy nemzetközi meccs az Admira Wien ellen, ahol mi hagytuk el vesztesen a pályát. Rákosi Gyula engem tett meg bűnbaknak, így nem kaptam több lehetőséget ősszel. Tavasszal rögtön két góllal tértem vissza a csapatba és onnantól sikerült behúznom a gólkirályi címet.

– Később légiósnak állt, Szabadkán csak pár hetet töltött, majd Ciprusra igazolt. Milyen emlékei vannak arról a két évről?
– Csodálatosak, életem talán legszebb időszakát töltöttem Cipruson. Nagyon népszerű voltam, a mai napig ismerik a nevemet, emlékeznek rám. Rengeteg mai napig tartó barátságot kötöttem, gyakran visszajárok a szigetországba.

– Egyfajta előszülinapi ajándékként továbbjutott a Fradi a Magyar Kupában. Milyenek látja a mostani Ferencvárost?
– Gyerekkorom óta fradista vagyok, minden mérkőzést megnézek. Ha a munkám megengedi, akkor a stadionba is kilátogatok. Néztem a Kispest elleni meccset is, örültem a győzelemnek. Magabiztosan jutottunk tovább, a játékkal is elégedett voltam. Remélem stabilizálódik a csapat és ismét sikerül ismét megnyernünk a bajnokságot.

A teljes beszélgetés: Fradi.hu