Még novemberben számoltunk be arról, hogy Bulgáriából érkezhet a brazil középcsatár.

Akkor még konkrét lépésekről nem tudtunk hírt adni José Marcos Costa Martins átigazolása kapcsán, a télen azonban úgy néz ki, hogy már “mozgolódunk”. A bolgár sajtóhírek arról szólnak, hogy a Botev Plovdivnak tavasszal már nélkülöznie kell Marquinhost, miután a Fradi megegyezett az Atletico Mineiróval a játékos átigazolásáról. Bár a Plovdivnak, ahogy brazil források állítják, elővásárlási joga van a játékosra, nem biztos, hogy élni tud azzal. A játékos miatt korábban a Chelsea is megfigyelőket küldött Brazíliába, ám a mérkőzésen, amire kilátogattak, a támadó az első félidőben fejsérülést szenvedett el és le kellett cserélni. Az angol kék-fehérek mellett a Manchester United és az Eintracht Frankfurt megfigyelőinek a noteszeiben is ott volt a neve. Végül maradt a brazil bajnokságban, ahol 2023-ig szóló szerződést kapott.

Oldalunk úgy tudja, valóban lehetséges, hogy a brazil játékos zöld-fehérbe öltözik hamarosan.

Frissítés (17.45): a plovdivnews.bg arról számolt be, hogy Marquinhos elbúcsúzott a csapattársaitól, hogy Budapestre utazzon, ahol orvosi vizsgálaton vesz majd részt, majd aláírja a szerződését.