A Büntető elemezte az őszi szezonunkat kitekintve a tavaszra és arra is, hogy szerintük ki volt ezen időszak legjobbja.
A Ferencváros történelmének egyik legsikeresebb korszaka ért véget 2021 nyarán, amikor Szerhij Rebrov három, sorozatban elért bajnoki cím után ellentmondásos körülmények között távozott a IX. kerületből. A Dinamo Kijev korábbi legendás támadóját az az osztrák Peter Stöger váltotta, aki olyan klubokat irányított eddigi karrierje során, mint a Borussia Dortmund, az 1. FC Köln vagy az Austria Wien.
Kinevezése megosztotta a nagyszámú szurkolótábort, sokan a klub előrelépésének zálogát látták benne, mások a gyors kirúgását vizionálták, és végül utóbbiaknak lett igazuk.
Lássuk, hogyan jutott el a rekordbajnok az edzőváltástól az edzőváltásig.
A nyáron kis híján ismét a BL-főtábláig verekedte magát a zöld-fehér együttes: a koszovói Prishtinát és a litván Zalgirist a papírforma szerint, a cseh Slavia Prahát pedig bravúrral ejtette ki. Az álmok kapujában a svájci reprezentáns, a Young Boys gáncsolta el a magyar együttest, amely így is tétre menő, nemzetközi összecsapásokon építhette be a nyáron érkezett új futballistákat. Érezhetően a középpálya megerősítése volt a preferencia az átigazolási időszakban, hiszen onnan távozott az előző évek alapcsapatából a brazil frizurakirály, Isael, valamint a nyár utolsó napjaiban a kőkemény szűrő, az ukrán Ihor Haratin, de hosszú időre kiesett a válogatott Sigér Dávid is. A helyükre érkezett a norvég Kristoffer Zachariassen, a bosnyák Stjepan Loncar, valamint a Fehérvárra távozó balbekk, Marcel Heister pótlására a horvát Marijan Cabraja. Rajtuk kívül megszerezték a legújabb szerb csodagyereknek kikiáltott Zseljko Gavrics játékjogát a Crvena zvezdától. A szélső remélt klasszisából egyelőre keveset láthattunk, így mindössze a napjainkban már Splitben száguldozó Lovrencsics Gergő helyére nem érkezett új játékos, igaz, az ő posztját már egy éve ellátták Hajnal Tamásék az amerikai Henry Wingo átigazolásával. A nyár egyik legjobb fogása kétségtelenül a belga-marokkói Ryan Mmaee volt, aki egészen más típusú támadó, mint amilyenek érkezéséig a keretben voltak, ráadásul megkönnyítette a szerződtetését, hogy a testvére, Samy már január óta a klub alkalmazásában áll.
A jócskán megerősített keret a kaunasi győzelem után kezdte meg itthoni szereplését, méghozzá rögtön egy kijózanító pofonnal: a Kisvárda 2-1-re tudott nyerni a Groupama Arénában, egy országos 1-esnek hitt mérkőzésen. A Slavia ellen kiharcolt továbbjutás két mérkőzése között bajnokit halasztott a Fradi, így legközelebb a Mezőkövesddel csaptak össze, amelyet akkor még a korábbi zöld-fehér kedvenc, Pintér Attila irányított, ám ezúttal 4-1-re nyert Stöger együttese. Ezt követően jött a Young Boys elleni párharc, amely az Európa-liga csoportkörébe irányította a FTC-t, de ezt követően ismét négy gólt szerezve páholták el a Debrecent is (4-2). Szeptemberben rangadókat játszott a hazai porondon az együttes, a Honvéd és a Fehérvár vendégeként 1-0-ra, az Újpest ellen 3-1-re sikerült nyerni, ám legalább ekkora szenzáció volt, hogy 2012 után újra szerződtették az egyszer már nagy haszonnal eladott bosnyák Muhamed Besicet, valamint a hozzá hasonlóan klub nélküli világbajnoki bronzérmes, világjáró német Marko Marint – szintén a középpályára. A két futballista adminisztrációs okokból kifolyólag Európában már nem segíthetett, de az NB I-ben hatékonyan hozzájárultak a megfelelő rotáció létrejöttéhez.
Ambivalens érzéseket kelthetett a szurkolókban, hogy amilyen könnyen nyerte a Fradi a bajnokikat, hasonlóan könnyen elbántak vele a El-csoportkörben, igaz, a Betis, Celtic, Bayer Leverkusen hármas ellen sokkal több keresnivalója nem volt, mint amennyit elért: egy győzelem a tartalékos németek ellen a tét nélküli utolsó körben.
Pakson egy nagy érdeklődésre számot tartó mérkőzésen sikerült 3-1-re nyernie a zöld-fehéreknek, majd újabb totó- és tippmix-gyilkos mérkőzés jött otthon a Zalaegerszeg ellen (1-2). Ezután a zöld-fehérek nem bírtak a harmatos MTK-val hazai pályán (0-0), majd erősen takaréklángon égve hozták el a pontokat a Gyirmót otthonából (2-0). Három nappal a nagyon fájó Celtic elleni hazai vereség után Kisvárdára utaztak a reváns reményében és a 4-0-s kiütés némi gyógyírt is jelentett a nyitó fordulóban szerzett sebekre. A novemberi szereplésbe belefért még a papíron legnagyobb honi riválisnak tartott Fehérvár magabiztos legyőzése, amivel be is árazták őket, főleg, mert az eredményt utána Mezőkövesden is sikerült rekonstruálni (mindkétszer 3-0). Ekkortájt érződött leginkább, hogy mekkora a valós különbség a címvédő és a másik tizenegy hazai együttes között, ezért is volt kissé meglepő az ősz végi megtorpanás: a Puskás Akadémia elleni hazai 1-1 során már érződött, hogy elfáradt a csapat, Debrecenben pedig meglepetésre, 2-0-ra ki is kapott. Ezután, de korántsem emiatt köszönték meg Peter Stöger munkáját a IX. kerületben. A Honvéd elleni őszi záráson aratott 1-0-s győzelem nem olyan, amiről évek múlva is áradoznak majd a szurkolók, azonban elengedhetetlennek bizonyult ahhoz, hogy a telet az élen töltse az együttes. Nem sokkal a lefújás után bejelentették az új szakvezetőt, a kemény ember hírében álló orosz Sztanyiszlav Csercseszovot, neki kell a klub fennállásának harmincharmadik bajnoki címét elhoznia a Népligetbe.
AMI JÓL MŰKÖDÖTT AZ ŐSSZEL
A csapat védekezésére nem igazán lehetett panasza a szurkolóknak, a lejátszott 16 bajnoki során mindössze 12 gólt kapott a címvédő, ráadásul nyolc mérkőzésen érintetlen maradt a hálója. Dibusz Dénes árnyékában négy alkalommal pályára lépett Bogdán Ádám is – utóbbinak személyes pechje, hogy ebből kétszer (Kisvárda, Zalaegerszeg) vereséget szenvedtek. A Fradi a javára fennálló minőségbeli különbségnek köszönhetően a meccsek nagy részén birtokolja a labdát, ezért a riválisok kevesebbszer is kerülnek gólhelyzetbe ellene, de ha sikerül is átjutni a minőségi védősoron, komoly kapusokkal kell szembenézniük a rivális támadóknak, márpedig a hátsó alakzat kiegyensúlyozott teljesítménye döntő tényező lehet a bajnokság kimenetelének szempontjából is.
AMIN JAVÍTANI KELL TAVASSZAL
A hazai pálya nem mindig volt előny a játékosok számára, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy az elmúlt két bajnokság során kevesebb vereséget szenvedett a Ferencváros a Groupama Arénában (1), mint 2021 őszén (2). A jelenleg futó idényben már tíz pontot veszített a csapat pályaválasztóként, ami rendkívül soknak tűnik, főleg egy olyan klub esetében, amelynek mindig is segítségére volt az aktuális otthona és a szurkolói által teremtett, az ellenfelekre időnként bénítóan ható atmoszféra.
AZ ŐSZ LEGJOBBJA
Többen is jó teljesítményt nyújtottak az őszi Fradi bajnoki mérkőzésein, azonban a látható rotáció mellett is – egyedüliként – minden alkalommal pályára lépett Aissa Laidouni.
A 25 éves középpályás kifejezetten meggyőző teljesítményt nyújtott, elévülhetetlen szerepe van a csapat jó védekezésében, és ahhoz képest, hogy nem kimondottan ezt várják tőle, háromszor maga is eredményes volt – a négy gólpassza mellett.
Bár a pályafutása során jobbára a francia harmadosztályban és a román élvonalban szerepelt ezt megelőzően, szinte biztos, hogy tőlünk nyugatabbra is bekerült már a neve néhány scout jegyzetfüzetébe. Jelenleg Tunézia válogatottjával szerepel az Afrikai Nemzetek Kupáján, és ott is lehetőséget kapott eddig minden összecsapáson.
ÖSSZEGZÉS
Mára már tart ott a Ferencváros, hogy ha féltávnál nem vezet meggyőző pontelőnnyel, akkor sokan farkast kiáltanak. Persze lehet, hogy Stöger olyan rossz edző, hogy a vele megszerzett őszi elsőség a klubtörténet legnagyobb bravúrjai közé sorolandó, de ez nem valószínű. Mindenesetre most már új szelek fújnak a címvédőnél, megérkezett a magát „demokratikus diktátorként” aposztrofáló, korábbi orosz szövetségi kapitány, Csercseszov, aki saját állítása szerint sem szereti a probléma kifejezést. Ha szereti, ha nem, biztos, hogy most kénytelen megtanulni, a csapat felkészülése ugyanis messze volt az ideálistól: a spanyolországi edzőtábort lemondta a klub, mivel a koronavírus olyan intenzitással söpört végig az első csapat keretén, hogy érdemi munkára nem volt lehetőség, ráadásul mindössze egyetlen felkészülési mérkőzéssel (Dunaszerdahely, 0-2) a háta mögött vághat neki a tavaszi hadjáratnak. A fertőzésen áteső és emiatt a felkészülés egy részéből vagy egészéből kimaradó labdarúgók mellett három játékosát – az őket megillető büszkeség mellett – ANK-szereplés miatt nélkülözni kényszerül az együttes, így ők (a Mmaee testvérek és Laidouni) még nem is találkozhattak az új edzőjükkel. Éppen ezért nehéz most még megmondani, milyen hadrendet és taktikát álmodott meg az orosz szakember, mert a felkészülés alatt biztosan nem tudta gyakoroltatni a játékosaival. Ami nagyjából biztosnak tűnik, hogy Dibusz Dénes marad az első számú kapusa a csapatnak, a védelemben Miha Blazic és Samy Mmaee helye tűnik stabilnak, a széleken viszont nagy verseny lehet Botka Endre és Wingo, valamint Eldar Civic és Cabraja között. A középpályán Laidounit fentebb méltattuk, mellette igen komoly merítési lehetősége (Besic, Vécsei Bálint, Zacharriassen, Loncar, Marin, Somália) lesz a szakmai stábnak, ha pedig Sigér Dávid is felépül, még egy lehetőséggel bővülnek a variációk. A támadósorból Myrto Uzuni a karrierje talán legjobb formáját mutatta az ősszel, őt alighanem csak egészségügyi problémák tarthatják távol a kezdőcsapattól, Nguen Tokmac – ittléte során először – sokkal inkább nélkülözhetőnek tűnik. A középcsatár szerepére joggal pályázik a nyolcgólos Ryan Mmaee, ugyanakkor aligha a kispadra szerződtették Csehországból a nigériai Fortune Basseyt, míg Franck Boli talán az utolsó esélyt kaphatja meg a klubnál az őszi rendbontás-cunamija után. Nagy kérdés, hogy találnak-e helyet a kezdőben (és a keretben) az Olekszandr Zubkov, Robert Mak, Gavrics hármasnak, de Szánthó Regőnek is játékpercekre lenne szüksége, ha nem a IX. kerületben, akkor egy másik élvonalbeli csapatnál.
A keret – papíron – mindenképp jól néz ki, legalábbis jobban, mint a többi NB I-es vetélytársé, azonban ilyen hányattatott felkészülés után aligha lesz sétagalopp az idény hátralévő része.
A Puskás Akadémia elleni csütörtöki összecsapást hétvégén az ezer sebből vérző Újpest elleni derbi követi, majd a Paks ellen egy látványos meccsre van kilátás. Jó hír a zöld-fehéreknek, hogy a közvetlen riválisok mindegyike, így a Puskás Akadémia, a MOL Fehérvár és a Kisvárda is ellátogat még hozzájuk, ez pedig még a nem túl meggyőző hazai mérleg ellenére is előny. A Magyar Kupában is áll gárda, ott a másodosztályban szereplő Vasas ellen tehetnek újabb lépést a trófea megszerzése felé, a feladat mindenesetre nem ismeretlen Csercseszov számára: bajnoki cím és kupagyőzelem – Varsóban, 2016-ban, mindkettő összejött neki.
forrás: bunteto.com





