Sok csapatot érint egyszerre a koronavírus-járvány.

Már javában zajlik a felkészülés a tavaszi idényre az NB I-es csapatoknál, de a koronavírus-járvány jelenlegi hulláma szinte az összes együttesnél komoly problémákat okoz. Honlapunkon is beszámoltunk arról, hogy a Ferencváros, az Újpest, a Budapest Honvéd és a MOL Fehérvár FC sem utazott el végül a tervezett külföldi edzőtáborba, de itthon maradva sem egyszerű a munka, hiszen rengeteg pozitív koronavírustesztről lehet hallani az egyes csapatoknál.

A csakfoci.hu információi szerint éppen ezért több NB I-es klub is kérte a Magyar Labdarúgó Szövetséget, hogy fontolják meg az első idei forduló későbbre halasztását. Honlapunk úgy tudja, hogy az MLSZ-nél hamarosan meg is tárgyalják ezt a kérést és könnyen előfordulhat, hogy egy vagy két héttel később rajtol a tavaszi szezon az élvonalban – sőt, a döntés az NB II kezdési időpontjára is befolyással lehet.

Mint ismert, az idei év első NB I-es mérkőzésére január 27-én kerülne sor, amikor is a Ferencváros a Puskás Akadémiához látogat a 4. fordulóból elhalasztott találkozón, míg az első teljes forduló az eredeti tervek szerint 29-én és 30-án lenne. Az NB II 21. fordulója jelenleg január 30-ra és 31-re van kiírva.

forrás: csakfoci.hu