Gerzson beszélt az edzői pálya kihívásairól és arról, hogy hova szeretne eljutni.

– Gera Zoltán, az edző. Tökéletesen megszoktad már az új szerepet? Ha történetesen meccset nézel, egyértelműen edzőként gondolkozol?
– Igen. Habár nem mindegy, direkt szakmai szemmel, vagy szimplán kikapcsolódásként ülök-e le a tévé elé. Játékosszemmel mindenesetre nem nagyon nézek már meccseket. Ahhoz ennyi időt is elég volt edzőként eltölteni.

– Hogy ízlik?
– Szeretem. Beleszoktam. Élvezem a munkát, jó megtapasztalni ezt a másfajta világot. Érzem, hogy folyamatosan változok, ez egy állandó tanulási folyamat, egyre több tapasztalatot gyűjtök, a tréningeken, az edzőtáborokban, a mérkőzéseken egyaránt, minden új információt elraktározok, és megpróbálom tudatosan beépíteni a munkámba.

– El tudsz még veszni amúgy egy-egy kilencven percben? Csak élvezni szurkolóként a meccsélményt? Vagy mindig elemzel.
– El tudok veszni, hogyne. Egy-egy érdekesebb jelenet, támadásvezetés, védekezési variáció vagy gól azért rendre szakmailag is megragad, ha valami újat látok, elteszem magamban, de simán tudok csak gyönyörködni is a látottakban. Alapvetően azért más, ha a fiammal vagy a barátaimmal ülök le meccset nézni, illetve ha direkt szakmai szemmel akarom követni.

– Létezik csapat, amelyik szakmai szempontból különösen felkelti az érdeklődésedet?
– Több is. Leginkább azok, amelyek a szokványostól eltérő stílusban akarnak futballozni, mint például Olaszországban az Atalanta. Amúgy is szeretem az olasz futballt, az angol áll persze hozzám a legközelebb. Azért az más minőség, mint a hazai.

– Edzőként igyekszel előhívni azokat a tapasztalatokat, amelyekkel játékosként az edzéseken a trénereid jóvoltából gazdagodtál? Előcsalogatni azt, ahogy ők működtek, ahogy hatottak rátok, ahogy bántak veletek?
– Labdarúgóként sajnos nem gondolkodtam azon, ki miért lehetett sikeres, kinek mi volt az erőssége, hogy vele a kormánykeréknél mitől működik a csapat, de igyekszem visszaemlékezni. Előfordult, hogy valaki szakmailag, a taktikai felkészültséget illetően messze állt a csúcstól, mégis tökéletes egységet teremtett, majd’ mindenkinek megtalálta a helyét a pályán, s már ez is elég volt a sikerhez. Számos edzővel dolgoztam együtt, különböző felfogásokkal, megközelítésmódokkal, más-más hozzáállással találkoztam, valaki a közösség erejében hitt inkább, más a taktikában. Érdekes ezeket a tapasztalásokat felidézni, mindezeket manapság egyértelműen hasznosíthatom.

– Ki hatott rád a legerősebben?
– Korszakok voltak. A kezdeti időszakban, a pécsi években Róth Antal számított meghatározó edzőmnek, nála kezdtem a pályám, de a Fradiban és Angliában is olyan edzőkkel dolgozhattam, akik erősen hatottak rám, mindenkitől kaptam valamit. Mondhatnám, hogy bárcsak húszévesen tudtam volna annyit a futballból, mint harminc-harmincöt évesen, persze felesleges ezen keseregni. Van, aki korábban megérik, más később, az én edzőim szerencsére egyszerre voltak jó pedagógusok és futballszakemberek, nem is szeretnék egyetlen nevet kiemelni. Annál sokkal jobban tisztelem őket, minthogy bárkit is a többiek elé helyezzek.

– Sokkal nehezebb hivatás az edzőé, mint a futballistáé?
– Feltétlenül. Edzőként nem csak magammal kell foglalkozni, egy egész csapattal. Sokkal nagyobb a felelősség. Jól kell összerakni az együttest, minden részletre odafigyelni. Ha több sikerélményben lesz részem, remélem, még jobban érzem majd magam trénerként. A pályám elején járok, húsz meccsem sincs még vezetőedzőként. Azt nem tudom, ez az utánpótlás-válogatottnak mennyire hátrány, de én választottam ezt az utat.

– Ne aggódj, más remek korábbi labdarúgók is így kezdik. Mit ítélsz amúgy a legnehezebbnek benne? Hogy képes legyél hatni a játékosokra? Hogy szakmailag elég felkészült légy? Hogy tudj elég következetes lenni?
– Nem lehet egy szegmenst kiemelni. Fontos persze a taktika, az is, hogy amit kidolgoztál, megvalósítsa a csapat, de tudnom kell motiválni őket, valóban következetesnek kell lenni, rendet tartani a pályán, különben anarchiába fordul, szóval összetett feladat. Különböző karakterű és felfogású játékosokat kapsz, mindenkihez másképp kell szólni, miközben valakit könnyebb edzeni, mást nehezebb. Izgalmas része, sikerül-e úgy átadni az elképzeléseidet, hogy azok visszaköszönjenek a gyepen. Ha valamit kitalálsz, és működik, annál edzőként kevés jobb érzés lehet.

– Kipróbáltad már a szakma néhány területét. Dolgoztál pályaedzőként, elemezned is kellett, az utánpótlás-válogatottat irányítod, klubcsapat vezetőedzője történetesen még nem voltál. De melyik poszt lehet számodra hosszú távon a legmegfelelőbb?
– Klubedző leszek valószínűleg, egy nap legalábbis szeretném majd kipróbálni, milyen.

– Mint az U21-es válogatott szövetségi edzője, nem irigyellek. Mi azért más nemzetekhez képest kevésbé ontjuk a tehetségeket, és akkor finom voltam. Miért nem elég eredményes szerinted az utánpótlás-nevelésünk?
– Pedig lehet engem irigyelni, mert hatalmas megtiszteltetés az U21-es válogatottat irányítani. Ami a kérdést illeti, összetett a probléma. Vegyük az NB I-et. Egy bajnoki fordulóban kezdőként hatvan-hetven magyar szerepel, ebből elég kevés a fiatal. Ez az egyik hátránya a tizenkét csapatos bajnokságnak, bár nem tudom, nagyobb létszám esetén mennyi fiatal játszana. Vannak ugyanakkor tehetségeink, bár kétségtelenül fejlődniük kell, időre van szükségük, no meg meccsekre. Az U21-es korosztályú játékos életében rengeteg változás történhet: néhány hónapon belül változhat a csapaton belüli helyzete, ha új ember érkezik, vagy becsúszik neki egy-két rosszabb meccs, máris máshogy állnak hozzá, ettől elmehet a kedve, változhat a hozzáállása. A fiataloknál sokszor kiszámíthatatlan, hogyan reagálnak az egyes helyzetekre, nem mindig képesek folyamatosan kiegyensúlyozottan teljesíteni. A mi időnkben sem volt ez másképp. Az U21-ben játszva rólam sem mondták meg, mire viszem. Rendszertelen volt a játékom, nagyon sokat kellett fejlődnöm, de a korral is jár, hogy jobbá válsz; tapasztalsz, dolgozol és fejlődsz. Nyilván akad már abban a korban is kivételes képességű játékos. Ugyanakkor éppen ez a kihívás: terelgetni őket az úton, hatással lenni rájuk, megértetni velük, miben kell változniuk. Ha befogadják az impulzusokat, gyorsan fejlődhetnek. Előfordult, hogy valakiről azt gondoltuk, nagy a lemaradása, de gyorsan, sokat fejlődött, és meghatározó játékossá vált. Nem szeretek azzal foglalkozni, elég-e itthon a tehetség. Ez a helyzet, dolgozni kell. Zömében úgy is ők fognak a felnőtt válogatottban játszani, az elmúlt két évben is hatan mutatkoztak be a felnőttek között, ez jó arány.

forrás és teljes interjú: bunteto.com