A hétvégi kupagyőzelem után ma már a Bajnokok Ligájában játszunk.

Férfi vízilabda, Bajnokok Ligája, csoportkör, A-csoport, 5. forduló
Spanyolország, Barcelona, 19.00: CNA Barceloneta – Ferencváros
TV: LENtv, M4 Sport

Játékosainkkal kapcsolatos hír, hogy a magyar válogatott két összetartást is tart majd Karácsony után, az elsőre négy, a másodikra hét pólósunk kapott meghívót – részleteket ide kattintva olvashatod.

A FradiMédia Varga Zsoltot kérdezte a mérkőzés előtt:

Fekete Gergő

Ott szeretnénk lenni a Final8-ben, nyerni jöttünk Barcelonába. Megnyertük a kupát, de ez már a múlt, a történelemkönyvekben szerepel. Gyors és szoros meccsre számítunk. Még két mérkőzésünk van idén a Bajnokok Ligájában, szeretnénk, ha ezek a lehető legjobban sikerülnének.

Varga Zsolt

Bízom abban, hogy a kupagyőzelem önbizalmat adott és hogy erőt tudnak meríteni a sikerből a fáradt játékosok. Erre szükség is van, mert rengeteg mérkőzés van mögöttünk, s mindkét soproni meccsünk nehéz volt, sokat kivett belőlünk fizikailag és mentálisan is. Nehéz, kiegyensúlyozott csoportban vagyunk, ezt mutatja a rengeteg döntetlen is. Kicsi a különbség a csapatok között, ezért nem most, hanem tavasszal dől majd el a továbbjutás kérdése. Természetesen minden pont fontos és minél többet tudunk „összegyűjteni” a februári – márciusi időszakra, annál jobb lesz a helyzetünk a final eightbe jutás szempontjából a záró szakaszban. A Barcelonetát megverni idegenben bravúrnak számít, inkább az a realitás, hogy a következő, még idei fordulóban otthon legyőzzük a Jadran Splitet, de meglátjuk, igyekszünk kihozni a maximumot most is. Lettek sérültjeink, de összekapjuk magunkat, mindent megteszünk, hogy a lehető legjobb eredményt érjük el.

Bővebben: LEN / VLV