Hornyák Zsolt elmondta, hogy kakiszag helyett ezúttal vérszagot érzett.

Nem olyan egyszerű összefoglalni a mérkőzést. Az első félidőben kontrolláltuk a meccset, a szünetben megbeszéltük, hogy gyorsabban játsszunk, kevesebb érintéssel, mégis visszahoztuk a semmiből az ellenfelünket. A piros lap után tíz percig nem voltunk rendben, aztán az utolsó tíz percben igen. Ebből kellett volna több. A Puskás kapusa remekül védett. Jobb és gyorsabb döntések kellettek volna, így, hogy egy emberrel többen voltunk. Az első félidő hosszabbításában sem a legjobb döntéseket hoztunk. Ez egy tisztelnivaló, erős ellenfél volt azért, könnyű hibákat vétettünk, ezek miatt nem volt könnyű a mérkőzés. Botkát a sárgája miatt, óvatosságból hoztam le, nem akartam kockáztatni. Nem tudom mire gondolt a kollégám, szerintem a bíró jól dolgozott, Civic ellen csúnya volt a szabálytalanság, a második sárgás kiállítás is jogos volt. Ezek mindenütt lapot érnek. Még nem tudjuk, hogy Eldar hogy van, kórházba vitték kivizsgálásra.

Peter Stöger

Nehéz meccs volt, nehéz második félidővel. Példásan küzdöttünk, főleg a második játékrészben. A csapat több önbizalommal jött ki a szünet után. Szolnokit kiállították, utána nagyon példásan védekeztünk. Meg szeretném dicsérni a második félidei küzdésért a csapatot, ha Szolnokit nem állítják ki, talán a három pont is meg lett volna. Szolnoki így játszik az edzéseken, lehet a kvalitásai hiányoznak, de mindig mindent beletett. A bíró túl sok sárgát adott, engedni kellene a focit. Mindig sárgát kaptunk. Az első félidőben nagyon passzívak voltunk. Főleg Kozak és Slagveer. Éreztem, hogy kihúzzuk, mert úgy összeálltunk. Vérszagot éreztem, nem kakiszagot, mint eddig sokszor.

Hornyák Zsolt