Szakállal beszélgettek eddigi életútjáról.

Kezelte Nyilasi Tibort, gyúrta Lipcsei Pétert, és immár több, mint tíz esztendeje foglalkozik Szilágyi Áron izomzatával – s a lelkével. Bodnár József különleges életútja.

Kilencszer nyert országos bajnoki címet. Kevesen tudják róla, hogy a kerékpár nyergébe pattanva sikert sikerre halmozott, és egy ideig ő tartotta a Millenárison a pályarekordot. Naná, hogy a Ferencváros sportolójaként. Bodnár József, vagy ahogy mindenki becéz őt – a „Szakáll”, 1962 óta tartozik a Fradi családhoz, és így vagy úgy, segíti, szolgálja azt. A klubhűség nála nem idejétmúlt üres szólam, hanem valódi szenvedély és életforma.

Ajándék az élettől a Ferencvároshoz tartozni. Nekem ez közel hatvan éve megadatik – mondta az immár 71 esztendős, örökifjú Bodnár József – A hatvanas évek legelején kerékpárversenyzőként, majd 1979-től masszőrként vettem részt a Fradi család életében. Két esztendővel később, a Novák Dezső irányította csapat bajnoki címet nyert. Csodálatos sportolókkal, fantasztikus hangulatban dolgozhattam a sikerek közepette az Üllői úton, s mindez 2008-ig tartott hivatalosan. De azóta is a zöld-fehér klub tagja vagyok. A kerékpárszakosztály tulajdonosaként, persze, hacsak tehetem, ott vagyok a futballcsapat meccsein. Mindig kapok két tiszteletjegyet az elnök úrtól, és a VIP-páholyban Nyilasi Tibivel, Telek Mancival, Albert Flórival, s megannyi korábbi labdarúgóval együtt szurkolunk.

Bodnár József élete a Ferencvároson kívül is tartogatott különleges pillanatokat. Az otthona, amely egy észak angliai középkori kastéllyal is vetekedhetne, egyben a munkahelye is: a klinikáját túlzás nélkül is nevezhetjük nemzetközi hírűnek. A legendás terapeuta mottója: a cél, hogy egészséges és teljes életet élhessünk. A rendelőjében megfordult már számos hazai és külföldi híresség. Még az is megesett vele, hogy egy elegáns Rolls-Royce-t küldött érte egy gyógyulni vágyó milliárdos.

Sportolókat, művészeket, politikusokat kezelek. Rendszerint itthon dolgozom, de olykor váratlan felkérést kapok, mint néhány éve is, amikor az épp Budapesten tartózkodó Soros György várt rám az egyik elegáns szállodában. Büszke vagyok rá, ha valakinek jobbá tehetem az életét, s persze arra is, ha sikerek részese lehetek. Így volt ez a Fradival is, és ugyanezt élhettem át Szilágyi Áron mellett – folytatta a terapeuta.

A Vasas immár háromszoros olimpiai bajnok kardvívója még a londoni ötkarikás játékok előtt került kapcsolatba Bodnár Józseffel. A masszőr azóta a népszerű, sikeres sportoló legszűkebb csapatához tartozik, és elkíséri minden fontos versenyére, így ott volt mellette Londonban, Rióban és most Tokióban is az olimpián.

Soha nem felejtem el azt a pillanatot, amikor Kovács Tamás, a Magyar Vívó Szövetség képviseletében megkeresett. Itt ült nálam, beszélgettünk három órát, és én tudtam, hogy új, izgalmas kihívások várnak rám. Aztán amikor a kardcsapat nem jutott ki Londonba, az olimpiára, és ez csak Szilágyi Áronnak sikerült egyéniben, akkor mellé, hozzá csatlakoztam. Igazi klasszis a fiú: tehetséges, ugyanakkor végtelenül szorgalmas. S ez ritka. Amikor Londonban felállt a dobogó legtetejére, megkönnyeztem. Majd nemsokkal később már volt egy titkos jelünk: a három ujj felmutatása. Ez azt jelentette, hogy meglesz, meg kell lennie a három olimpiai aranynak. S lám sikerült… – zárta gondolatait Bodnár József.

Az aranykezű masszőrként is emlegetett szakember, aki Aranydiplomát kapott a Ferencvárostól, nem csak Szilágyi Áron testét, izomzatát, hanem a lelkét is karbantartja: fanatizálja, és ha kell pihenésre, kikapcsolódásra inti a túlhajszolt versenyidőszak végén. Bodnár József hetvenegy esztendősen is tele van életenergiával. Négy gyönyörű gyermekkel büszkélkedhet, és 2005 óta megtért, a Hit Gyülekezet tagja. Azóta sok mindent másként lát, korábbi híres – hírhedt haragosával, Tasnádi Péterrel is kibékült. Mert ahogy mondja: A hit és a szeretet a legfontosabb.

S persze a Ferencváros.

Blikk