Skót lapszemle a tegnapi Európa Liga mérkőzésről.

A BBC kulcsfontosságú Celtic-győzelemről ír, és idézi a klub egykori ikonját, az egyszeres angol válogatott Chris Suttont: „Megérdemelt győzelmet aratott a Celtic. Még mindig képes lábon lőni magát a csapat, de alapvetően nagyon összeszedett volt. Carter-Vickers ismét remek teljesítményt nyújtott hátul, Furuhasi pedig újfent bizonyította, hogy ebben az idényben ő a legjobb játékos Skóciában. Szép munka volt!

Szőke bombázók biztosítják, hogy a Celtic tovább éljen az Európa Ligában” – írja a Herald Scotland a skót csapat két legjobb játékosának, Kyogo Furuhashinak és Jotának a hajszínére utalva. A portál megemlítette, ahogyan azt Postecoglou irányítása alatt már megszokhatták a szurkolók, ritkán unalmas a Celticet nézni az idegenbeli meccseiken, és ez ezúttal sem történt másképp. A lap szerint a Celtic volt egyértelműen a jobb csapat, stílusosan és magabiztosan játszottak, még akkor is, ha majdnem elszúrták a végét. A Herald Scotland magasztalta Furuhashit, aki “csodálatos gólt lőtt, remek asszisztot adott, és az örökös mozgásával lehetetlen volt együtt élni a Ferencváros ólomlábú védőinek”.

Garantált az európai foci karácsony után” – olvasható a Daily Record címlapján, majd megjegyezték azt is, hogy Josip Juranovic öngólja és Myrto Uzuni találata ugyan meccsben tartotta a magyar házigazdát, de a Celtic megérdemelten szerezte meg a három pontot. A portál egy másik elemző cikke címében úgy fogalmaz: “a Celtic túlélte a késői ferencvárosi ijedtséget, és a mágikus triónak köszönhetően bebiztosította az Európa Liga-diadalt”. Megemlítették, hogy a Celtic időnként hullámzó vizeken evezett a Duna-parton, de mindhárom csatár gólja végül győzelmet ért. A végletekig kiélezett első játékrészben a skót csapat vonulhatott előnyben pihenőre, majd a vendégek a második játékrészben is a magyar ellenfél torkán maradtak, és Liel Abada révén a harmadik találatot is megszerezték. Hozzátették, a dráma azonban nem maradt el, mivel a Ferencváros egy késői második góllal nagyszerű végjátékot produkált, amelyet Postecoglou emberei végül túléltek. Érthető módon dicsérték Jotát, aki a Celticnek körülbelül 6,5 millió fontjába kerülne, ha a nyáron megvennék őt végleg a Benficától, de a jelenlegi formájában még ez a díj sem tűnik túlzásnak. “A portugál állandó szálka volt a ferencvárosiak védelmében, többször megverte az emberét, és intelligens passzokat adott” – írják róla.

Ez az a nap, amikor a Hoops kiváló teljesítménye szétrobbantja a G-csoportot” – olvasható a The Celtic Star címlapján. A cikk szerzője úgy látta, hogy fantasztikus teljesítményt nyújtott a Celtic, bár a Ferencváros késői gólja talán egy kicsit elvette a fényét ennek az egyébként nagyszerű idegenbeli győzelemnek.

A Celtic döntő fontosságú győzelmet aratott Ferencvárosban” – írja a The Guardian, amely hozzáteszi, “ha valakinek szüksége van bizonyítékra arra, hogy egy év – pontosabban 14 hónap – mekkora különbséget jelent a labdarúgásban, akkor itt van egy jó példa” – utalva a tavalyi BL-selejtezőre, ahol a Fradi nyert a skót csapat otthonában. Kiemelik, olyannyira domináltak ismét a skótok, hogy “már-már hihetetlen, hogy ez a Ferencváros a 2020/21-es szezon kezdetén lerombolta a Celtic BL-álmait. A Celtic sokkal nagyobb különbséggel nyerte meg ezt a párharcot, mint azt a gólarány sugallja”.

Liel Abada a feszült végjáték ellenére is biztosította a döntő fontosságú győzelmet az Európa Ligában” – a The Scottish Sun cikke – érthető módon – elismerő szavakkal ír a Celticről, „lenyűgöző teljesítményként” jellemzi a zöld-fehérek csütörtök esti produkcióját, ugyanakkor hozzáteszi, a mérkőzés végén feszült perceket kellett átélnie a csapatnak. A ferencvárosi Myrto Uzuni szépségdíjas találatával a magyar bajnok ugyanis egygólosra faragta a hátrányát, visszahozva számára a pontszerzés reményét is. Az albán válogatott tűnt a legagilisabbnak a Fradi játékosai közül, az egész mérkőzés alatt látványosan űzte-hajtotta csapattársait. Harciassága azonban nem hozta meg a ferencvárosiak első EL-pontjait, hiszen ugyan Furuhashi Kyogo harmadik percben szerzett vezető gólját követően az FTC még egyenlített (Olekszandr Zubkov lövése Josip Juranovicon megpattanva a kapu jobb alsó sarkában kötött ki), utána azonban Jota és Liel Abada találataival kétgólos hátrányba kerültek a hazaiak, és Uzuni már említett gólja csak a szépítésre volt elég. A cikk végén kihangsúlyozásra kerül, hogy a Celtic már csak egy ponttal van lemaradva a Real Betis mögött a G csoportban, így versenyben maradt az Európa Liga kieséses szakaszában való részvételért – a kvartett harmadik helyét, ami a tavaszi folytatást jelenti a Konferencia-ligában, már gyakorlatilag elérte tegnap este a Groupama Arénában.

A Celtic intenzitással, képzelőerővel és egy fineszes játékossal van megáldva” – A The Scotsman cikke utal a glasgow-iak legutóbbi bajnokijára is, amelyen gól nélküli döntetlent értek el a Livingston ellen. A Ferencváros elleni mérkőzést megelőző megmérettetésen nyújtott teljesítmény után nem mondhatni, hogy a portál optimistán tekintett volna a Groupama Arénában megrendezett ütközet elé: „Nem lehetett tudni, mit várhattunk a Celtictől”. A folytatásban azonban hozzáteszi, „mindössze három perc kellett ahhoz, hogy bebizonyosodjon”, milyen formában van a skót bajnokság ezüstérmese. Ekkor a ferencvárosi Eldar Civic eladott labdáját követően Furuhashi kicselezte Miha Blazicot, majd 14 méterről kilőtte a jobb alsót, megszerezve a vezetést a Celticnek. Zubkov egyenlítő gólját követően nem tartott sokáig a magyar bajnok öröme, mert Jota újra megszerezte a vezetést a vendégeknek, amelyről a cikk hasonló részletességgel ír, mint a vezető találatról: David Turnbull ügyes csele után Jota a bal oldalról befelé húzódva egy csavart lövést eresztett meg, a labda egy védőt (Vécsei) súrolva a kapufáról a bal alsó sarokba pattant. A harmadik, a mérkőzést tulajdonképpen eldöntő gólról pedig érzékletesen fogalmaz: „Callum McGregor, mint egy tigris szerezte meg a labdát” majd indította Furuhashit, aki Abadának passzolt, az izraeli válogatott szélső pedig a jobb sarokba lőtt.

Büntető, Csakfoci, NSO