Női kéziseink korábbi játékosával, edzőjével beszélgettek születésnapja alkalmából.

– Nagyon boldog születésnapot kívánok! Hogy telik ez a szép nap?
– Nagyon szépen köszönöm! Bevallom, nem is számítottam rá. Majd jönnek a barátaink, az ismerőseink, folyamatosan csörög a telefon. Éppen az ön hívása előtt is köszöntöttek. Ilyenkor nincs sütés-főzés, engem szolgálnak ki. Egyébként már megvan az ebéd, előre elkészültem, csak várom a vendégeket. Nem csapok azért akkora ünneplést, csak szépen, szerényen. Szeretem élni az életet.

– Gondolom, a tegnapi, Buducsnoszt Podgorica elleni győzelem szép elő-születésnapi ajándék volt.
– Bizony! Néztem is, ki nem hagytam volna. Ahhoz képest, hogy beharangozták, hogy nem olyan erős már ez a montenegrói csapat, nehezen sikerült nyerni. Igaz, egy percig sem került veszélybe a Fradi sikere, azért oda kellett tenniük magukat. Szurkoltam is nagyon! Elek Gábort nagyon szeretem. Az édesapja volt az edzőm, sőt, az édesanyjával egy évet együtt voltunk kapusunk, így számomra mindig kedvesebb nekik szurkolni.

– Amikor 1970-ben megszerezte a diplomáját Szegeden, gondolta volna, hogy a kor akkori egyik legnevesebb csapata azonnal lecsap önre?
– Ez egy érdekes történet volt. Ugye Budapesten a Vörös Meteorban atletizáltam, majd Szegeden, a főiskolai évek alatt is folytattam a sportot, de már a kézilabdával is foglalkoztam, játszottam is a Szegedi Tanárképző csapatában. Akkor Lengyel Gábor volt az edző a Vörös Meteornál és egyszer megkérdezte tőlem, hogy szeretem-e a játékot. Mondtam, hogy nagyon és innentől kezdve kézilabdázó lettem, tehát Lengyel Gábor indított engem útra ebben a sportágban. Az atlétika mellett kapusként is elkezdett velem foglalkozni. Elkerültem a főiskolára és mivel az egyik szakom a testnevelés volt, így minden sportággal foglalkoztunk, de kézilabdázóként játszottam az akkori másodosztályú szegedi csapatban. Amikor lediplomáztam, több ajánlatot is kaptam nagy NB I-es kluboktól, de a Ferencváros volt a leggyorsabb. Lejöttek Szegedre a diplomaosztómra, majd alig, hogy átvettem a diplomámat, már hoztak is fel Budapestre. Ennek az volt az oka, hogy másnap már, ha jól emlékszem akkor Tatabányán már meccs is volt és ott állt az igazolásom is. Gyorsan eldőlt, hogy itt folytatom, de nem bántam meg, nagyon jó helyre kerültem.

– Edzőként is dolgozott a Ferencvárosnál. Napestig lehetne sorolni, hogy micsoda játékosok kerültek ki a kezei közül. Többek között Farkas Andrea, Pádár Ildikó, Szarka Éva vagy éppen Fiedler Adrienn.
– És minden sikerem közül erre vagyok a legbüszkébb! Az életem legnagyobb öröme! Velük valamit sikerült visszaadnom abból, amit a kézilabdától kaptam. Nagyon sok jót kaptam a pályafutásom során a nagy elődöktől, akár Elek Gyulától vagy a feleségétől, Rothermel Annától, Lengyel Gábortól. Ezáltal én ugyanolyan adós lettem és ezt sikerült ezekkel a csodás emberekkel visszaadnom. Ahogy az elmúlt években elnéztem a pályafutásukat, ugyanúgy visszaadják a következő generációnak azt, amit tőlünk kaptak. Szerintem így épül fel a jelen. Ennyi az egész.

A teljes beszélgetés: Fradi.hu