Hokisaink nyitják meg a budapesti csoportkört a Tüskecsarnokban.

Férfi jégkorong, Kontinentális Kupa, 2. kör, C-csoport, 1. mérkőzés
Tüskecsarnok, 16.00: Ferencváros – Tartu Välk 494
Jegy: megvásárolható online vagy a helyszínen.

Hokisaink előzetes várakozásait ide kattintva találod.

A szeptemberi selejtezőkörből továbbjutó ellenfelünk, az észt Tartu Välk 494 csapatát viszonylag későn, 1994-ben alapították. Klubszíneik a sárga-fekete, neve magyar fordításban Tartui Villámokat jelent, a 494 pedig az alapítás évére és hónapjára utal. Annak ellenére, hogy az együttes idén még csak alapítása 27. évfordulóját ünnepelte, már patinásnak számít az észt jégkorongban, hiszen például az élvonalbeli bajnokságot is az 1990/91-es szezonban írták ki először – korábban az észt csapatok a szovjet ligában szerepeltek, leszámítva az 1934 és 1940 közti időszakot. A jelenlegi észt mezőnyben a Tartu a második legidősebb csapat az 1976-os alapítású Narva PSK után.

A Villámok 1997-ben nyerték az első észt bajnoki címüket, azóta viszont stabilan a liga élcsapatává nőtték ki magukat. A ’97-es nagy siker után még tizenegyszer nem találtak legyőzőre a szezon végén, ezzel az önálló liga megalakulása óta vezetik a bajnoki örökranglistát. A Ferencvároshoz hasonlóan zsinórban háromszoros nemzeti bajnoknak mondhatják magukat.

A sikeres bajnoki szereplésnek köszönhetően a Tartu viszonylag állandó szereplője lett a nemzetközi kupaporondnak, elsősorban az 1997-ben elinduló IIHF Kontinentális Kupának. Rögtön az első kiírásban észt bajnokként ott volt a mezőnyben a Välk 494, és harmadikként zárt a csoportjában, a Juniors Riga és a Sokil Kijev mögött, de a Csíkszeredát legyőzve. A következő idényben egyet előrébb léptek, a Vojvodinát és a Crvena zvezdát megelőzve, de a HC Berkut-Kijev mögött másodikként zárva. Hosszú kihagyás után a 2009/10-es idényben tértek vissza a Kontikupába, de a továbbjutás ekkor és két évvel később sem jött össze.

Ami a játékoskeretet illeti, a keret átlagéletkora 27,37 év, zömében észt és orosz játékosok alkotják a Tartu Välk 494 csapatát, kiegészülve két lett és egy ukrán légióssal. A keret korelnöke az 1968-as születésű, 53 éves Andrej Bunin, aki 1988 és 2004 között védett alacsonyabb osztályú orosz csapatokban, majd felhagyott pályafutásával, később csapatvezetőként, általános igazgatóként és kapusedzőként dolgozott hazájában. 2019-ben a tartuiak színeiben túl az ötödik ikszen is visszatért az aktív játékhoz, és mérkőzésen is többször védett, idén is van már két meccse az észt élvonalban.

Pályafutását tekintve a keret kiemelkedő játékosai közé tartozik a 34 éves, kétszeres lett bajnok Janis Brakss, a 18-szoros észt válogatott Anatolij Jakovlev, a KHL-ben 13 szezont lehúzó, három szezonnal ezelőtt Brassóban is megforduló Szergej Peretyagin, a 19-szeres észt válogatott, rutinos Makszim Rőbuskin, a Donbasszal ukrán bajnoki címet nyert ex-KHL-es Ilja Doksin, a 16-szoros észt válogatott Artur Fedoruk, a nyolcszoros észt válogatott Harri Koll, a már a felnőtt válogatottban is bemutatkozott fiatal észt Dmitrij Kuznyecov, a lett bajnok és lett válogatott Miks Lipsbergs, a 2004 és 2017 között az észt válogatott mezét 74-szer magára öltő Vaszilij Titarenko, illetve a háromszoros ukrán bajnok Olekszej Vojtszekovszki.

A Tartu a Kontinentális Kupa idei kiírásában az első fordulóban, a selejtezőben kezdte meg szereplését. A Vilniusban megrendezett B csoportban a Villámok legyőzték a házigazda Hockey Punks Vilniust és az izlandi Skautafelag Akureyrart is, ezzel megnyerték a háromcsapatos csoportot, és megváltották a budapesti repülőjegyet.

Fradi.hu