A „kényszerpihenő” után újra iskolákat látogat a Fradi.
A Kontyfa Általános Iskola és Gimnázium volt a helyszíne a Fradi Suli Programnak, valamint a Fradi SuLigának. Előbbi keretein belül Kótai Mihály, korábbi világbajnok bunyós, a Ferencváros ökölvívó-szakosztályának vezetője és Fenyvesi Evelin, magyar bajnok női labdarúgócsapatunk középpályása népszerűsítette a sportolást és egészséges életmódot, amellett, hogy saját pályafutásukról is meséltek, valamint a felsős és gimnazista gyerekek kérdéseire válaszoltak.
„Az előadás során sokat beszélgettünk a sportról, remélem egy-két fiúnak, vagy kislánynak adtunk olyan útmutatást, hogy elinduljon a rendszeres testmozgás irányába” – mondta Kótai.
„Öröm volt találkozni a fiatalokkal. Jó volt látni, hogy olyan kislány is ült a hallgatóságban, aki focizik. A legtöbbjüket sajnos a sport helyett a számítógépek érdeklik, de remélem, hogy ez változik majd” – tette hozzá Fenyvesi, aki a focimeccsekbe is belepillantott.
Sportolóink mellett a Fradi Sasnak is nagyon örültek a fiatalok, klubunk kabalafigurája amellett, hogy szurkolt a diákoknak a suli körüli futáson, amelyben Kótai és Fenyvesi is részt vett, a 10-12 évesek számára kiírt SuLigában a fociba is beszállt.
A Fradi SuLiga egy olyan különleges utcai bajnokság, amely nem csak a focipályán zajlik, hanem sokkal inkább a közösségben, ahol a programban résztvevők élnek és mozognak. A Fradin kívül még 9 európai klub, többek között a Werder Bremen, a Feyenoord, a Chelsea FC, a Club Brugge és a Benfica is részt vesz a programban. A szezon során több mérkőzést játszanak egymással a csapatok játékvezetői segédlet mellett.
A pályán nyújtott teljesítmény mellett pluszpontokat lehet szerezni jó hozzáállással, tisztességes játékkal, vagy egyéb, a helyi közösségért tett cselekedetekkel. A mérkőzések mellett a gyerekek Fradi Testnevelés Órákon, illetve számos személyiségfejlesztő csoportos foglalkozáson is részt vesznek. A program célja a résztvevők társadalmi beilleszkedésének megkönnyítése, egészségének javítása, és Fradista kötődésének erősítése.
A Fradi FitKids egy olyan iskolai egészségprogram, melynek elsődleges célja, hogy közelebb hozza az általános iskolás korosztályt az egészséges életmódhoz, megismertesse velük az egészséges táplálkozást, és javítsa a fizikai aktivitásukat. A Program a 7-14 éves résztvevői a közös munka elején és végén testösszetétel mérésen és Cooper-teszten vesznek részt.
A gyerekek a Fradi szakembereitől tanulhatnak az egészséges táplálkozásról interaktív órák keretében, valamint Fradi Testnevelés Órákon vesznek részt kézilabda és labdarúgás sportágakban. A Fradi FitKids Program célja a tudatos bevásárlási szokások kialakítása is, ezért a gyerekek a Program során szupermarket látogatáson is részt vesznek. A program első turnusában 400, a program végére pedig 1200 gyerek elérése a cél.
A budapesti Kosztolányi Dezső Általános Iskolában az FTC egészségfejlesztője a reggeli és a vízfogyasztás fontosságáról beszélt a gyerekeknek, emellett pedig egészséges reggelivel is készültünk a számukra. Hogy a foglalkozást minél látványosabbá tegyük, magunkkal vittük a speciálisan az ilyen alkalmakra összeállított Fradi-pultunkat és az okostányért is.
A nemzetközi Fair Play napon a Fradi Családi Napról is bejelentkeztek: