Myrto szerint a kiállítás után változott a játékunk, nem előnyére.

– Négy Újpest elleni meccsen négy gólnál jár. Mondhatjuk, hogy a lila-fehér együttes az egyik kedvenc ellenfele?
– Szó sincs róla, hogy mindig az Újpest elleni találkozókra időzítem a jó formát, de örülök, ha a nagy meccseken kijön a lépés. Gyakran emlegetik, hogy a futball a szurkolókért van, márpedig a derbi az a meccs, amelyiken a leginkább érezhetjük, mit jelent a drukkereknek a Ferencváros és a győzelem. A párosítás múltja miatt ez a csata mindig különleges, vasárnap is az volt.

– Az első negyedórában megszerezték a vezetést, emberelőnybe kerültek, a gólzáporos győzelem mégis elmaradt.
– Nagyon jól kezdtünk, az első húsz percben úgy futballoztunk, ahogy a rangadón kell. A gól és a piros lap után azonban valami megváltozott. Emberelőnyben irányítani kell a meccset, úgy éreztem, ezzel nem is volt gond, de túl kevés helyzetet alakítottunk ki. Ilyenkor birtokolni kell a labdát, futtatni az ellenfelet és keresni a rést. Mi is ezt próbáltuk, de talán túl lassan. Nem akartunk ráülni az eredményre vagy kizárólag az előnyt őrizni, ilyen közönség előtt szerettünk volna minél több helyzetet kialakítani, de el kell fogadni, hogy olykor döcög a játék.

– Az első negyedórára visszatérve: jogosan ítélt tizenegyest a játékvezető? Az Újpest kapusa, Banai Dávid a lefújás után azt nyilatkozta a tv-ben, hogy egymás között beszéltek az esetről, és egyetértettek abban, hogy nem kellett volna büntetőt ítélni.
– Szó szerint azt mondtam neki, hogy az első pillanatban azt hittem, nem ítél büntetőt a játékvezető, ám utána éreztem, hogy a lábával eltalálta a lábamat.

– Mi érzett azokban a másodpercekben, amikor a második félidőben gólt szerzett, majd a VAR-ellenőrzés érvénytelenítette az ítéletet?
– Ezek mindig nehéz pillanatok… Amikor láttam, hogy a hálóban köt ki a labda, azt hittem, lezártuk a meccset, ölelgettük egymást a srácokkal, néhány másodpercig mindannyian felszabadultunk. Aztán láttam, hogy a játékvezető kivár a középkezdéssel, majd az eredményjelzőn is megjelent, hogy vizsgálják az esetet. Mi másra gondolhat ilyenkor a labdarúgó, mint arra, hogy ez nem lehet igaz…

– A hajrában már érvényes gólt szerzett, lapunk pedig a meccs emberének választotta.
– Örülök, ha mások szerint jó teljesítményt nyújtottam, mert az a célom, hogy a nagy meccseken ne okozzak csalódást. Kevesen ismernek igazán jól, de ők tudják, hogy napról napra jobb futballista akarok lenni, sosem mondanám azt, hogy elégedett vagyok magammal. Az ilyen visszajelzések fontosak, ráadásul a Ferencváros részéről mindig éreztem a bizalmat, fontos, hogy a pályán ezt megháláljam.

– Adhat lendületet az Újpest elleni győzelem a csütörtöki, Betis elleni Európa-liga-csoportmeccsre?
– Az teljesen más találkozó lesz, a nemzetközi meccseket nem lehet összehasonlítani NB I-es bajnokival, ugyanakkor éppen a magyar válogatott bizonyította nem is olyan rég, hogy szervezett és egységes játékkal az erősebb csapatokat is meg lehet szorítani. Nekünk is ez lehet az esélyünk a Betis ellen, végig harcolnunk kell egymásért, kisegíteni a másikat, és szervezetten kell futballoznunk. Ha mindez megvalósul, kedvező eredményt érhetünk el.

– Mi számítana kedvező eredménynek a spanyol csapat ellen?
– Aki ismer, tudja, hogy az ellenféltől függetlenül sosem gondolok döntetlenre vagy vereségre. Csak akkor van értelme felmenni a pályára, ha elhisszük, hogy nyerhetünk. Ezen a téren nincs különbség az Újpest és a Betis elleni meccs között.

NSO