Tökölön futballünnepre készülnek.

Férfi labdarúgás, Magyar Kupa, a legjobb 16 közé jutásért
Október 27., szerda, Tököl, 13.30
VSK Tököl (megye I.) – Ferencváros
TV: M4 Sport

Igencsak izgalmas napokat él mostanában a tököli futballcsapat. Nem elég, hogy a VSK Tököl bejutott a MOL Magyar kupa negyedik fordulójába, és ott a Ferencvárossal fog találkozni, hozzátehetjük még azt is, hogy a Pest megyei kiscsapat a Teskánd legyőzésével jogot szerzett az Amatőr Kupa-döntőben való részvételre is, hiszen rajtuk kívül csak egy megyei osztályú csapat lesz ott negyedik fordulóban.

Nem gyakran fordul elő a csapatunkkal, hogy egy évben kétszer is feltűnik a televízió képernyőjén, de most úgy néz ki, hogy ez is megtörténik” – mondta boldogan a VSK Tököl technikai vezetője, Teleki Olivér.

A következő forduló egyik tévés meccse a mi összecsapásunk lesz a Fradival, és bejutottunk az Amatőr Kupa döntőjébe, amit elvben szintén élőben közvetít majd a televízió. Egy megyei osztályú csapat életében ezek óriási dolgok, és nagyon boldogok vagyunk, hogy részünk lehet benne. A harmadik fordulós továbbjutásunk után egész Tököl a tv-képernyők előtt izgulta végig a sorsolást, és amikor az utolsó párban a Fradit húzták mellénk, kisebb örömünnep tört ki.

Futballünnepre készül egész Tököl

Azt hiszem, az NBIII-as, vagy alacsonyabb osztályban szereplő csapatok hasonló célokkal vágnak neki a MOL Magyar Kupában. Mindenki úgy van vele, hogy amíg hasonló erősségű csapatokat kap, szeretne továbbjutni, de mondjuk a 3-4. fordulótól kezdve már az is cél, hogy ha már sokkal erősebb ellenfél érkezik, akkor legyen az egy igazi sztárcsapat. Mi amatőrök vagyunk, számunkra nincs is nagyobb ajándék, mint egy Fradi elleni kupameccs” – szögezte le Teleki.

A legtöbb megyei csapatra igaz, hogy kizárólag a kupasorozatban van esélye olyan minőségű ellenféllel találkozni, mint a Ferencváros, a Tököl azonban kivétel, hiszen a 2000-es évek végén több idényt is a másodosztályban játszott le a csapat, és ezek közül két szezonban is találkozhatott a Fradival.

2008-ban és 2009-ben is játszottunk a Ferencvárossal, és az összesen négy meccsbe belefért egy komoly bravúr is, amikor az Üllői útról távoztunk egy ponttal. Azóta sok minden történt, láthatjuk, hogy a Fradi tavaly a BL, idén pedig az EL főtábláján szerepel, miközben mi hosszas küzdelem után végül az NBIII-ból is kiestünk, sőt tavaly csak nagy küzdelem árán tudtunk a megye I-ben maradni. Mostanra a mi helyzetünk is stabilizálódott, és nemcsak a kupában, hanem a bajnokságban is jól kezdtük a szezont.

A Ferencváros ellen természetesen nem tűzhetjük ki célként a továbbjutást, de azon leszünk, hogy megnehezítsük a dolgukat. Az nem is kifejezés, hogy futballünnep lesz a Fradi vendégjátéka, nagyon készülünk a meccsre, és szeretnénk kiszolgálni a szurkolókat is. Egyből a sorsolás után megkezdődött a szervezés, annyit már most kijelenthetek, hogy valószínűleg egy mobillelátóval oldjuk meg a vendégszurkolók elhelyezését, és sajnos kénytelenek leszünk korai időpontban, délután fél 2-kor rendezni a meccset. Van villanyvilágításunk, de sajnos nem olyan minőségű, hogy esti kupameccset tudjunk rendezni, és gondolni kell az esetleges hosszabbításra és büntetőkre is, ezért kell korán kezdenünk” – mondta nevetve Teleki.

Az amatőrfoci csúcsa már megvan

Számunkra már a negyedik forduló elérése is csodás eredmény, az pedig, hogy az Amatőr Kupában a döntőbe jutottunk, már tényleg csak a hab a tortán. Nem tudom, az idei lebonyolítás milyen lesz, de talán nem tűnök telhetetlennek, ha azt szeretném, ha a döntő előtt, a Puskás Arénában játszhatnánk a szegediekkel. Hangulatos volt a tavalyi döntő, de azt néhány nappal a kupadöntő előtt rendezték, és nem is a Puskásban, hanem a Hidegkuti stadionban. Akárhogy is lesz, a tököli futball első országos trófeájáért fogunk pályára lépni, és ez már önmagában óriási szó” – zárta a gondolatait a klubvezető.

Mészáros Attila, vezetőedző: „Természetesen igyekszünk mindent megtenni, hogy méltó módon helytálljunk a zöld-fehérek ellen. Kettős érzéseim voltak a sorsolást megelőzően, hiszen egyrészt szerettem volna olyan ellenfelet kapni, amely ellen lehet keresnivalónk, vagy ha már nem, akkor legalább olyan együttes legyen az ellenfelünk, amelyik jelentős közönséget vonz, míg a középút: egy NB II-es vagy NB III-as középcsapat nem igazán lett volna jó opció. Végül a második verzió valósult meg, nincs tehát más teendőnk, állunk elébe.

Bővebben: Magyar Kupa, VSK Tököl