Hokisaink szoros meccsen gyűjtötték be a pontokat.

Férfi jégkorong, Erste Liga, alapszakasz, 1. forduló
Ferencváros 5-4 Győri ETO HC
Harmadok: 2-1, 2-2, 1-1
Gólok: Kulmala (-1, Hegyi), Fowlie (Sarcia), Kóger (+1, Somogyi, Nagy), Pavuk (Tóth A.), Kulmala (McFadden, Somogyi)

Beszámoló: Fradi.hu

Arany (Nagy K.)
Kärmeniemi, Sarcia – Fowlie, Nagy G., Kóger
Bohunicky, McFadden – Kulmala, Tamminen, Somogyi
Boros, Hegyi – Tóth A., Hajós, Pavuk
Bán, Galántai – Tóth G., Farkas, Roczanov

Fodor Szabolcs sajtótájékoztatója:

Fodor Szabolcs

Az elmúlt szezonban, ha a Vasas elleni eredményeket nézzük, – bár most új néven és új városban szerepelnek, de ez azért ugyanaz az együttes – mindig ilyen nagyon nehéz meccseket játszottunk, mint ez a mai is volt. Erre is számítottam, az viszont egy kicsit meglepett, hogy a játékunk finoman szólva sem volt rendben. Az első harmadban talán még a Szuperkupát ünnepeltük, abszolút nem nyújtottunk olyan teljesítményt, amit a közönségünk megérdemelt volna. A második harmadra sokkal jobb felfogásban érkeztünk ki a jégre, volt is 8-10 nagyon jó percünk. Akkor el is dönthettük volna a meccset, de a buta kiállításaink megtörték a lendületet. Így jött a szokásos brusztolós harmadik harmad szoros állásnál, végül az döntötte el a javunkra a meccset, hogy hősiesen ki tudtuk védekezni a teljes kétpercnyi kettős emberhátrányt, és ennek a farvizén be tudtuk lőni a győztes gólt. Nagyon örülünk a három pontnak, de egyértelmű, hogy ez a játék nem lesz elég a folytatásban, már a jövő héten sem.

Erste Liga