A Honvéd védője mellett Bőle Lukács is abból kovácsolna előnyt, hogy sok a válogatott játékosunk.

Bőle Lukács

Jó néhány embert ismerek a ferencvárosi klubnál, hiszen két és fél évet töltöttem el az Üllői úton, sokukkal tartom is a kapcsolatot, kivéve a mérkőzés előtti napokban, akkor nem hívjuk egymást. A szombati bajnoki után persze újra keressük egymást, jó szívvel fogadnám a gratuláló szavakat, üzeneteket… Bár tisztában vagyunk azzal, hogy a Fradi milyen játékerőt képvisel, ezzel nem foglalkozunk, csak a győzelem lebeg a szemünk előtt. Hogy mi lehet a siker kulcsa? Az biztos, hogy tökéletes taktikát kell kidolgoznunk, és rendkívül türelmesnek kell lennünk, még akkor is, ha netán hátrányba kerülünk. Ésszel, okosan, tiszta fejjel kell futballoznunk, akkor megfoghatjuk a Fradit, amely már többször is bizonyította, hogy rendkívül erős. Nyilván mindenki bízik abban, hogy az utóbbi meccseken mutatott arcunk az igazi, az idény elejit pedig nem látjuk többé, ezért dolgozunk. A Paks elleni játékunk és mutatott mentalitásunk már megfelelt az elvártaknak, az akkor látott akarat a minimum. Kellő önbizalmat szereztünk, így minden adva van ahhoz, hogy sok néző előtt, remek hangulatban a Bozsik Arénában tartsuk a három pontot szombat délután. Fontos tényező lehet, hogy a vendégek jó néhány játékosa a válogatottjukban szerepelt, nem lehet tudni, milyen állapotban tértek vissza.

Ivan Lovric

Nem mostanság nyert velem a soraiban a csapat a Fradi ellen, ez legutóbb négy és fél éve, 2017 áprilisában sikerült, amikor 2-1-re győztünk. Azóta hatszor kikaptunk és kétszer ikszeltünk, úgyhogy itt az ideje javítanom a statisztikán. A kecskeméti sikerekről is szép emlékeket őrzök, de szívesen gondolok vissza a 2016 februári meccsre, amikor 2-1-re nyertünk a Bozsik-stadionban, Baráth Botond óriási gólt szerzett, kilőtte a jobb felső sarkot. Tisztában vagyunk vele, hogy a zöld-fehérek kerete rendkívül erős, nem véletlenül nyerték meg az előző három bajnoki kiírást. Viszont sok a válogatott futballistájuk, akik alig edzettek együtt a többiekkel az elmúlt napokban, ebből előnyt kovácsolhatunk. De ha nem koncentrálunk megfelelően, biztosan bajba kerülünk, 100% kell nyújtania mindenkinek ahhoz, hogy esélyünk legyen a három pont megszerzésére. Kellő önbizalommal várjuk a rangadót, hiszen az utóbbi két bajnokinkat megnyertük hiszek benne, hogy szombaton is győzünk, és megszakad a rossz szériám.

NS