A szövetségi kapitány szégyelli magát a teljesítmény miatt.

Férfi labdarúgás, VB-selejtező, I-csoport, 6. forduló
Magyarország 2-1 (2-0) Andorra
Fradista gól: Botka

Dibusz Dénes kezdőként védte végig a találkozót, Botka Endrét a 90. percben cserélte le Marco Rossi.

Beszámoló: MLSZ
Összefoglaló: M4 Sport

Marco Rossi

Az első félóra után azt hihettük, hogy eldőlt a mérkőzés, mert eleinte nagyon jól játszottunk. Félóra után azonban úgy kezdtünk el futballozni, mintha elfelejtettük volna, mi történt velünk Anglia ellen. Úgy tűnt, a csapat elfelejtette, amit megbeszéltünk, a játékosok elkezdtek egyénieskedni, emellett túl sok ki nem kényszerített hiba volt a játékunkban. Helyre kell állítanunk az önbizalmunkat, agresszívebbnek kell lennünk, több párharcot kell nyernünk. Andorra ellen nem szenvedhetünk. Dolgoznunk és javulnunk kell, mert nem lehet ilyen teljesítményt nyújtani, mint amit a mai mérkőzés egyes periódusaiban, különösen a második félidőben. Nem lehet négyszer, ötször megérkezni a 16-oson belülre úgy, hogy aztán nem tudjuk befejezni az akciót. Túl sokat hibáztunk az ellenfél büntetőterületén belül, és ezzel saját magunkat hoztuk zavarba. Tisztázni kell, hogy ki az, aki hajlandó végrehajtani az utasításaimat, mert ha valaki nem teljesíti, amit elvárok, akár taktikailag, akár hozzáállásban, akkor nem lesz a keret tagja. Az utolsó tizenöt percben izgulni kellett, hogy Andorra ne szerezzen gólt. Ez elfogadhatatlan. Egész más hozzáállásra lenne szükség, és mi nem is olyan régen bizonyítottuk, hogy képesek vagyunk erre. Sajnos ha a válogatottunk nem nyújtja a maximumot, össze kell tenni a kezünket, hogy Andorra ne szerezzen gólt a hajrában. A mai teljesítmény miatt szégyellem magam a stadionban megjelent ötvenezer szurkoló előtt.