Egy korábbi francia válogatott ügynöke emlegette ügyfele kapcsán a Ferencvárost. Hatem Ben Arfa ügynöke, Ljubljana Nedelcu (a hölgy egyben Laidouni ügyeit is intézi) arról nyilatkozott a román sajtónak, hogy tárgyalnak a Rapid Bukaresttel a volt francia válogatott szélső odaigazolásáról.

Nem tudom, hogy derült ki a hír, egy hónapja tárgyalunk Hatemről. Még nem dőlt el semmi, de nem mondott nemet. Van egy ajánlatom érte egy BL-csapattól és a Ferencvárostól is, de a Rapid az Rapid.

A 34 esztendős Ben Arfa még a 2000-es évek elején lett a Lyon meghatározó játékosa, velük, majd a Marseille-jel 2005 és 2010 közt ötször lett francia bajnok, 2007 és 2015 közt 15-ször szerepelt a francia válogatottban. Ezután a Newcastle majd a PSG következett, az elmúlt éveket a Rennes-nél, a Valladolidnál és a Bordeaux-nál töltötte. Kozma István volt klubja májusban nem hosszabbított a szezonban 24 meccsen 2 gólig jutó támadóval.

Úgy tudjuk azonban, hogy a Ferencváros valójában nem foglalkozik a játékos leigazolásával.