Krisztián mellett Bálint Lászlót és Esterházy Mártont kérdezték a mai Bajnokok Ligája playoff meccs előtt.

Az első Bajnokok Ligájában szerzett magyar gól az egykori ferencvárosi futballista nevéhez fűződik. Lisztes Krisztián Zürichben, a Grasshoppers ellen talált a hálóba 1995. szeptember 13-án a találkozó 61. percében. Krisztián szívesen emlékezett vissza a Ferencváros első BL-szereplésére. Az Ajax, a Real Madrid és a Grasshoppers volt az ellenfelük, és a rajt álomszerűre sikeredett, ugyanis a Fradi 3-0-ra intézte el a svájciakat, ráadásul a sikert idegenben aratták.

Emlékszem, annak idején, Nyilasi Tibiék, Détári Lajosék korában válogatott szinten a magyarok voltak a jobbak, de az én időszakomban kezdett átbillenni a mérleg nyelve a svájciak oldalára. Éppen ezért, nem mehettünk biztosra a „Szöcskék” ellen, de azt gondolom, a Grasshoppers szurkolók, a játékosok, egyáltalán a svájciak megtanulták a Ferencváros nevét. Remélem, a Young Boys is.

Lisztes szerint a Szlávia elleni siker nem megelégedetté tette a fiúkat, hanem – mivel az Európa Liga szereplés már biztos – nyugodtan és önbizalommal telve léphetnek pályára ma este Bernben.

Apropó, pálya! Meglepett, hogy műfüves játéktéren lesz a találkozó – folytatta Lisztes Krisztián. – Fel nem tudom fogni, hogy egy alpesi országban miért nem rendes gyepen futballoznak. De, nincs mese, alkalmazkodni kell a körülményekhez, szerintem jót tett, hogy a csapat Telkiben gyakorolhatott egy keveset műfüves pályán.

Lisztes úgy gondolja, hogy a Ferencváros cseppet sem esélytelenebb a továbbjutásra, mint ellenfele. A Fradi, bár sérülés miatt lehet lesznek hiányzók a csapatból, de erős kerettel bír.

Amit én láttam az utóbbi időben a csapattól, az megnyugtat. Néha volt, hogy megdöccent a szekér, de a „Fradiszív” tovább lendítette a csapatot. Most azt érzem, bár az ellenfelünk veszélyes mert nagyon jó futballistákból áll, ötven százalék esélyünk van a továbblépésre. Illetve, a szívem azt mondatja velem, mi vagyunk az esélyesebbek.

Bálint László szerint, ismerve a svájci válogatott játékát és eredményeit, túl sok jóra nem számíthatnak a fradisták a Young Boys ellen. Egy igazán eredménycentrikus csapattal találkoznak Dibuszék, olyannal, amelynek tulajdonosai szigorúan üzleti alapokra helyezték a csapat irányítását.

Nincsenek titkok – mondta Bálint László. – Bevált a módszerük, mondhatni lesöpörték a Baselt és a Grasshopperst is a trónról, egyeduralkodókká váltak Svájcban.

Bálint úgy gondolja, hogy nagy, de nem megoldhatatlan feladat előtt áll a Ferencváros, mert a svájciak igen erős és jól képzett játékosokat vetnek be a mérkőzésekre.

Talán nekünk kedvezhet, hogy a „Fiatal Fiúk” nem az erőfutballt tartják szem előtt, pedig fizikálisan nagyon egyben vannak – folytatta. – Játsszák a focit, és ez nekünk jó lehet. Összességében egyáltalán nem tartom lehetetlennek, hogy a két mérkőzés végeztével, mi, tehát az FTC várhassa a BL-sorsolást. Bízom abban, hogy Tokmac is bevethető lesz, de nélküle is elég erős a csapatunk. Megígérhetem, hogy bármi is lesz az első meccs eredménye, a visszavágón az Üllői úton, a gyönyörű stadionunkban szurkolok a fiúknak.

Esterházy Márton arról beszélt, veszélyes ellenfélnek tartja a svájciakat, ugyanis nem lehet véletlen az, hogy a berni együttes az elmúlt években toronymagasan nyeri a svájci bajnokságot.

Ötven-ötven százalék esélyt adnék mindkét csapatnak a tovább jutásra – mondta Esterházy Márton. – Szerintem, nincs jelentősége annak, hogy a „tőzsdén” melyik gárdát jegyzik magasabban, melyik az értékesebb, a pályán dől el, a két találkozón ki a jobb. A svájciak jól kihasználják az adott lehetőséget, a tehetséges fiataljai mellé bátran honosítanak labdarúgókat (is), és a légiósokkal megerősödve veszélyes csapatot állítanak pályára. Ezzel együtt, bízom a mieinkben.

Bors