A Slavia kapusa mellett az öngólos Kacharaba és Holes értékelt.

Ondrej Kolar

Butaságot csináltam, a labda átpattant a lábam felett és így nyeregbe került az ellenfelünk. Addig jól játszottunk, nyomást gyakoroltunk rájuk és helyzeteink voltak. Ezután viszont a szurkolók még jobban nyomták őket. Szerencsétlen volt, nagyon sajnálom. Azt nem érzékeltem, hogy minden labdaérintésemnél éljeneztek. Sajnálom, hogy nem tudtam úgy segíteni a fiúkat, ahogy szerettem volna. Keményen dolgoztunk, jól felkészültünk és egy ilyen butaság miatt hátrányba kerültünk… Nem ezt érdemeltük. A büntetőnél előre készültem, hogy abba az irányba vetődök. De egyértelmű volt, hogy Haratin tapasztalt rúgó, végig szemmel tartott, ha előbb mozdulok, akkor biztosan simán átlövi a másik oldalra, így csak kicsin múlott, de nem sikerült kivédeni. Tokmac helyzeténél végre megfogtam valamit 0-2-nél, az a momentum kicsit lendíthetett rajtunk. Az idegenbeli gólok nem számítanak már, szóval otthon folytatni kell. Képesek vagyunk rá, mi vagyunk a jobb csapat, de gólokat kell lőnünk nekik!

Taras Kacharaba

Nehéz volt a meccs, miután még csak két bajnoki van mögöttünk, komoly kihívás volt, de megvan az erőnk és minőségünk hozzá. Sajnos két szituáció elrontotta az egészet. De hátra van még a visszavágó a szurkolóink előtt, mindent bele fogunk adni. Az első gólnál szerelni mentem, mert tudtam, hogy Zima nem ér oda, a végét nem láttam, a földön voltam, Kolar mondta, hogy átpattant a labda a lábán, nem akartam direkt a kapu felé tenni, sajnos így sikerült. Ez mindannyiunkat sokkolt, de az öltözőben megbeszéltük, hogy meg tudjuk fordítani, aztán jött egyből a tizenegyes… Nem tudom, hogy ilyen büntetőt be kell-e fújni. Tényleg nem. Nem akartam semmit csinálni, csak blokkolni a passzt vagy lövést, a játék pedig folytatódhatott volna, de a játékvezető sípolt. Hiszek benne, hogy otthon fordítani tudunk és tanulni fogunk a hibáinkból. A hangulat nagyon jó volt, ennek is köszönhető a jó meccs, amit élveztem, sajnos az eredmény nem úgy alakult, de még a kezünkben van a párharc! Fizikailag jobbak vagyunk, végig nyomtuk őket a meccsen, a kapusuk sokszor jól avatkozott be.

Tomas Holes

Mi veszítettük el a mérkőzést, két gólt ajándékoztunk. A helyzeteink megvoltak szélről és középről is, de nem tudtuk gólra váltani őket. A hangulat gyönyörű volt, sokat segített a hazaiaknak, nem sokat hallottunk egymásból, de ezért is focizunk, nagyon tetszett! Várom, hogy otthon a saját szurkolóink előtt folytathassuk. Bár többször védett a kapusuk, inkább mi nem használtuk ki jól a helyzeteket, nem találtuk meg azt az embert, aki be tudja fejezni. Nem ideális az eredmény, nehéz lesz a visszavágó, de úgy hiszem, hogy meg tudjuk fordítani otthon és továbbjutunk.