Ahol a görögöknek vághatunk vissza a csoportkörös vereségért.

Férfi vízilabda, olimpia, negyeddöntő
Magyarország 15-11 Horvátország
Negyedek: 2-3, 5-2, 4-3, 4-3
Fradista gólok: Varga 2, Vámos 2, Jansik 1, Zalánki 1

Beszámoló: Fradi.hu, MVLSZ, VLV
Teljes mérkőzés: MédiaKlikk
Galéria: MVLSZ

Jansik Szilárd

Kicsit nehézkesen kezdtünk, most ők mentek el – hál’ istennek talán csak egy-vagy két góllal -, de az volt nagyon jó, hogy végig higgadtak tudtunk maradni, hiába vezettek. Ezután mi vezettünk, aztán feljöttek, de azt gondolom, hogy mi bírtuk jobban fejben, és a második félidőben sokkal jobban összeállt a védekezésünk. Nagyon nagy gát volt, de azt nem mondanám, hogy a folytatás könnyebb lesz. Az elején még meglepetésnek tűnt, hogy a görögök megvertek minket, de aztán bebizonyították, hogy a spanyol mellett ők a másik olyan csapat, amelyik nagyon egyben van most. Ma még örülünk, kell is, hogy örüljünk, mert tényleg óriási dolgot csináltunk, egy nagyon erős horvát csapatot sikerült legyőznünk.

Mezei Tamás

Nem találom a szavakat, mert nagyon jó horvát csapatot sikerült megverni. Látszik, hogy ezeken a meccseken nem a jó játék szükséges, hanem nagyobb szív. Úgy érzem, hatalmas szívünk volt.

Varga Dénes

Alapvetően ilyen meccsre számítottam. Talán kevesebb gólra, de az biztos, hogy ezek a helyzetek már kiélezettek. Ha valamelyik negyeddöntő nem volt az, hát ott nem jól időzítették a formát, de mi átléptük ezt a lélektani határt. Most veszünk egy nagy levegőt, és megyünk az elődöntőbe.

Vámos Márton

A védekezést kell kiemelnem, azzal lehet fontos mérkőzéseket nyerni, főként ilyen kiélezett szituációkban. Nagy Viktor nagyon jól védett, de rengeteg blokkunk volt, emberhátrányban és egyenlő létszámnál is rengeteg labdába beleértünk. Ezzel a hozzáállással kell belemennünk a görögök elleni meccsbe is. Ha így védekezünk, nagy sanszunk lesz a döntőbe jutásra. Előzetesen azt vártuk, hogy az utolsó percekben fog eldőlni, nem bánom, hogy nem így lett, és a záró negyed közepére már annyira elmentünk, hogy magabiztosan játszhattuk, amit tudunk. Remélem, a nézőknek sem ment fel a vérnyomása az első két negyedet követően.

Märcz Tamás

Nagyon boldog vagyok, és nagyon örülök, hogy ilyenfajta teljesítményt tettek le a fiúk az asztalra. Megmutatták, hogy nagyon tudnak védekezni, nagyon tudnak gólt lőni, és megmutatták, hogy tudnak nyerni. Összeszedett játék volt a mai, ami megadja az önbizalmat a következő lépcsőfokra, a görögök ellen. Van mit kitenni az ablakba, ami kicsit ráijeszthet a következő ellenfeleinkre.