Mindhárman kölcsönbe kerülnek NBII-es fiókcsapatunkhoz.

Labdarúgó csapatunk három fiatal játékost is kölcsönadott partnercsapatának, az NBII-ben szereplő Soroksárnak: Hajdú Roland, Nagy Olivér és Orosz Marcell is Lipcsei Péter irányítása alatt fejlődhet tovább a most következő idényben.

Elsősorban azt a szisztematikus munkát kell kiemelni, ami több éve bizonyítja, hogy ez egy jó koncepció. Aki kemény munkát végez a Fradi utánpótlásában, az eljuthat egy olyan szintre, hogy a Soroksár segítségével meglépje a felnőtt futballba való ugrást. Így volt ez korábban Silye Eriknél, Haris Attilánál, Kundrák Norbertnél vagy éppen legutóbb Derekas Zoltánnál, akik mind-mind az NBI-be tudtak igazolni. Persze mindenkinek az a célja, hogy legyenek olyan játékosok is, akik a Ferencvárosba tudnak továbblépni. Ezt szeretnénk folytatni a jövőben, ezért most Hajdú Roland, Nagy Olivér és Orosz Marcell kapja meg a lehetőséget nálunk, de az is elképzelhető, hogy lesznek még követőik – nyilatkozta korábbi kiváló játékosunk, Dragóner Attila, a Soroksár jelenlegi ügyvezető igazgatója.

Fradi.hu