A FradiTV-ben bemutatták a VAR-buszt – Vécsei Bálint bízik abban, hogy itthon is jól segíti majd az új technika a játékvezetőket. A rendszer költsége mérkőzésenként 1–1.5 millió forint között alakul, ezt a rendező egyesületek állják – írta a Világgazdaság.

Vécsei Bálint

A BL-selejtező meccsek után nem jelent problémát átállítani a figyelmünket az NBI-re. A Bajnokok Ligája selejtezőjében már négy mérkőzést lejátszottunk, ez mindenképpen előnyt jelent azokkal a csapatokkal szemben, amelyek a hétvégi bajnoki találkozóval kezdik az idényt. Ráadásul sikeres nemzetközi meccsek vannak mögöttünk, így remekül ráhangolódtunk a bajnoki rajtra. Nem lesz könnyű meccs. Biztos vagyok benne, hogy a Kisvárda mindent megtesz, hogy új edzőjével jól kezdje az idényt. A Ferencvárosnak azonban sohasem lehet más a célja, mint a győzelem, ráadásul a siker nagy lendületei adna a Slavia Praha elleni mérkőzésre. Egy szó, mint száz: nem lebecsülve, ám kellő önbizalommal várjuk a Kisvárda elleni összecsapást. Amikor Svájcban játszottam. ott már használták a videobírós rendszert. Akkor remekül működött, nem tapasztaltam semmiféle problémát, nem volt számottevő játékmegszakítás. Bízom benne, hogy itthon is zökkenőmentesen megy majd és megfelelően segíti a játékvezetők munkáját.

NS