Dominik mellett Ryan Mmaee és Tokmac nyilatkozott.
Csontos Dominik
Kedd délután, az utolsó csapatmegbeszélésen jelentette be vezetőedzőnk, hogy a kezdőcsapatban kapok helyet. Sajnos Eldar Civic megsérült, a kiesése után benne volt a pakliban, hogy én kapok lehetőséget. Egyfelől nyilván izgultam kicsit, mégiscsak az első nemzetközi kupameccsem volt felnőttszinten, másfelől viszont régóta vártam a lehetőségre a Ferencváros első csapatában, örülök, hogy elérkezett ez a pillanat. Több rutinosabb csapattársammal beszéltem a meccs előtt, Peter Stögertől is kértem tanácsot, mindannyian azt javasolták, hogy próbáljak minél egyszerűbben játszani. Ennek szellemében igyekeztem megoldani a feladatot, és fokozatosan felépíteni a játékomat. Mivel kétgólos előnnyel érkeztünk a visszavágóra, számítottunk rá, hogy a Zalgirisnak nincs mire várnia, az első perctől próbál kezdeményezni, és már a kapunk előtt letámad minket. Jól reagáltunk az ellenfél taktikájára, nem toltuk fel magasan a védelmünket, némileg átengedtük a területet, és igyekeztünk gyors kontrákkal helyzetbe kerülni. Az elképzelés bejött, az első két gólunkat egyaránt gyors ellentámadásból szereztük. A szünetben Peter Stöger arról beszélt, hogy bár vezetünk és összesítésben három nullára állunk, nincs vége a párharcnak, még jobban kell koncentrálni, és az első félidőben mutatott játéknál többet kell nyújtani. A szünet után feljavult a teljesítményünk, a második góllal pedig lezártuk a meccset és a párharcot.
Ryan Mmaee
A Zalgiris kemény ellenfél volt, de a két meccs alapján mi voltunk a jobb csapat. Kellő agresszivitással futballoztunk, a mentalitással sem volt gond, szerencsére már most nagyon együtt van a csapat. Elismerem, nem kedd este nyújtottuk az idény legjobb játékát, de elértük, amiért jöttünk, és készülhetünk a következő feladatra. A továbbjutás kiharcolása volt a legfontosabb, a következő napokban elemezzük a meccset, és megnézzük, miben kell a legtöbbet javulnunk a Slavia elleni találkozóig. Természetesen örülök a duplámnak, minden támadó lelkének jót tesz, ha gólokkal segítheti csapatát, de nem kell túl nagy jelentőséget tulajdonítani neki: ezúttal nekem jött ki a lépés, a következő meccsen majd valaki más talál a kapuba. Ami a következő kört illeti, a szakmai stáb alaposan elemzi a cseh bajnok játékát, nekünk meg az a feladatunk, hogy a Groupama Arénában minél kedvezőbb eredményt érjünk el a prágai visszavágóra. Kemény meccs lesz, de készen állunk az újabb feladatra.
Tokmac Nguen
Időbe telik, mire teljesen megismerjük Peter Stöger elképzeléseit, de a Zalgiris ellen öt egyes összesítéssel jutottunk tovább, tehát jó úton járunk. A visszavágó a terveink szerint alakult, a támadóink sebességére építettünk, és ez kifizetődött. A Pristina és a Zalgiris elleni két meccsen összesen tizenegy gólt szereztünk, bízom benne, hogy a folytatásban is ilyen gólerősen futballozunk. Tavaly nyáron bizonyítottuk, hogy ha előzetesen esélytelenebbnek tartanak minket, kettőzött erővel küzdünk, a Slavia Praha ellen ugyanerre készülünk. Bízom benne, hogy a cseh bajnok ellen kamatoztatjuk az utóbbi években szerzett nemzetközi tapasztalatot.




