Gréti már várja az olimpiai tétmeccseket.

Szavakkal el nem tudom mondani, mit jelent az, hogy részt vehetünk az olimpián, hogy én is tagja lehetek ennek a válogatottnak. Ilyen fiatalon ez hatalmas élmény. Mindent ennek alárendelve és csak erre készülve dolgoztam – szögezte le Márton Gréta, a női válogatott balszélsője, aki egy-egy világbajnoki és Európa-bajnoki szereplés után az első olimpiáján vehet részt. – Az indulás előtt éreztem a többieken is, hogy mennyire várják már az utazást és az élményt, amelyben részünk lesz. Tényleg kemény hetek állnak mögöttünk, de látszik, hogy bennünk van a lendület és hogy már nagyon szeretnénk tétmeccseket játszani – közeledik ez a nap is, szerencsére.

A bajnoki címvédő FTC 21 éves, saját nevelésű, junior-világbajnok balszélsője elmondta, van információjuk arról, milyen körülmények várnak rájuk Japánban, azt ugyanakkor óriási érvágásnak tartja, hogy nem lehetnek nézők a versenyeken, hiszen a három hazai edzőmeccsükön is a telt házas siófoki közönség lendítette át őket a nehézségeken.

Újra fel kell készülnünk az üres lelátókra. A körülményekkel egyébként igyekszünk nem foglalkozni, inkább sok időt együtt tölteni – talán így a hosszú kinti napokat is könnyebb lesz átvészelni – folytatta Márton. – Nagyon sok munka van mögöttünk, ezt szerettük volna a játékban is megmutatni a montenegróiak és a brazilok ellen is, nagyon jó volt mindhárom felkészülési mérkőzésünk. A Brazíliával vívott két siófoki meccs különösen fontos volt, hiszen az olimpián is találkozunk egymással. Igyekeztünk mindent kiadni magunkból, de természetesen vannak még olyan kártyáink is, amelyeket nem játszottunk ki, úgyhogy kíváncsi vagyok, ezeket az elemeket hogyan tudjuk megvalósítani a brazilok ellen Tokióban. Szerintem nagyon hasonló lesz az olimpiai találkozó is ellenük, úgy éreztem, a brazilokkal körülbelül egy szinten vagyunk, az övék is nagyon hajtós csapat, ezért szoros és a végletekig kiélezett találkozóra számítok velük szemben.

Márton Gréta úgy véli, egyik ötkarikás meccsük sem lesz sziporkázó és könnyed, mert nagyon nehéz csoportba kerültek, roppant kemény ellenfelekkel kell megküzdeniük: „Bármi megtörténhet Tokióban, kíváncsian várom a csoportmeccseket. Úgy kell felmennünk a pályára minden ellenféllel szemben, hogy a legjobbunkat nyújtsuk. Nem szabad súlyozni, hogy valamelyik riválisra jobban, a másikra esetleg kevésbé készülünk.

NSO