Kéziseink átlövője elmondta, mi tette még különlegesebbé a bajnoki cím megszerzését számára.

Emily Bölk jött, látott, kedvenc lett és győzött… Most pedig a TOP 10-sorozatban mutatja meg a számára legkedvesebb tíz fényképet, amely az aranyéremmel zárult idényben készült. Írhatnánk, hogy róla, hiszen a sorozatot rendszeresen követő olvasóink megszokhatták, hogy minden alkalommal egy adott játékos a főszereplő, Emily azonban nagyon szeretett volna a TOP 10-be olyan felvételeket is, amelyeken a csapat jelentős része feltűnik. Talán ez is tökéletesen jellemzi német válogatott klasszisunkat – na meg az óriási, elmaradhatatlan mosoly.

Természetesen az aranyérmet ünneplő kép az ő válogatásából se maradhatott ki…

Még most is az egyik legjobb érzés bajnoknak lenni egy ilyen hosszú és őrült idény után. Nagyon jó érzés, mert felnőtt pályafutásomnak ez az első bajnoki aranyérme. Jó munkát végeztünk az idény során, egyénileg és csapatként is jól dolgoztunk, aminek meg is lett a gyümölcse mikor az utolsó mérkőzésünket otthon, szurkolók előtt játszhattuk. Nagyon különleges volt számomra, ahogy a szurkolók buzdítottak és ünnepeltek velünk. Tele volt érzelemmel.

Az egyik képen, amely ráadásul az éremátadás után készült, Emily a szüleivel látható.

Nagyon jó volt, hogy el tudtak jönni meglátogatni engem és láthatták ezt a különleges mérkőzést is. Ekkor már hónapok óta nem találkoztunk, ezért sok erőt adott, hogy ők is ott lehettek a lelátón, és ezt a tökéletes napot még különlegesebbé tették.

Amint azt a bevezetőben is említettük, sokat elmond játékosunkról, hogy bár egyéni válogatást kértünk tőle, ő mégis több csapatképet is a kedvencei közé sorolt.

Ezek voltak a kedvenc pillanataim az idény során, mert mindegyik vicces, érzelmes vagy épp csak egy nagyszerű momentumot örökít meg. Például az öltözőben készült kép a Győr elleni hihetetlen győzelmünk utáni ünneplésünket ábrázolja. Ez valószínűleg a legnagyszerűbb dolog, amit csapatként elértünk, és biztos vagyok benne, hogy erre az élményre még hosszú ideig emlékezni fogok.

Az idény közben sokan csatlakoztak ahhoz a vicces felhíváshoz, amely egy véletlenül elkapott és nehezen megfejthető mozdulattal volt kapcsolatos. Most Emily végre elárulja a megfejtést! Vagyis, azt hittük, hogy elárulja…

Miután a Fradi oldalán kikerült ez a kép, sokan próbálták kitalálni, hogy mi lehet a ‘titok’, miért is tettem ezt a mozdulatot. Az igazság az, hogy mai napig nem tudom, hogy miért is csináltam. Utólag nagyon sokan kreatívak voltak és átdolgozták a képet, amin én is sokat nevettem. A kép óta minden bemelegítéskor megismételjük Kingivel a mozdulatot, szóval aki éberen figyel, az a következő szezonban is láthatja majd.

Emy tíz kedvenc fotóját alább láthatod, további gondolatait róluk pedig itt olvashatod: Fradi.hu